2021-ben annyi lakás égett le, mint két nagy bevásárlóközpont

Tűz
Magyarország |

Tavaly 7186 lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat Magyarországon, 21-en haltak meg szén-monoxid-mérgezés miatt, közülük többen Győr-Moson-Sopron megyében. Ez áll az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) összesítésében. 

2021-ben több mint 125 ezer négyzetméternyi otthon égett le; ez akkora terület, mint két nagyobb bevásárlóközpont. A lakástüzekben 86 ember vesztette életét. A tűzoltók 546 ember életét mentették meg, 588-an szereztek kisebb-nagyobb sérüléseket, többségük füstmérgezés miatt. A legtöbb, tragédiával végződő lakástűz Pest és Hajdú-Bihar megyében, valamint Budapesten volt. 

A 2021-ben keletkezett lakástüzek eloltásához 6500 munkaórára volt szükség, összesen 14 087 tűzoltóautót riasztottak ilyen esethez. A tűz pontos keletkezési helyének, okának és idejének tisztázása érdekében 337 lakástűz után indult tűzvizsgálat. A leggyakrabban nyílt láng használata, dohányzás, elektromos meghibásodás, illetve a fűtési rendszer hibája vezetett tűzhöz. 

A 7186 tűzzel érintett otthon közül csak néhány helyen volt füstérzékelő, holott ezek a berendezések már a tűz kezdeti fázisában megbízhatóan jeleznek, a riasztás után még van idő cselekedni, a kisebb tüzet eloltani; a tűzoltókat is hamarabb lehet értesíteni, akik így több értéket tudnak megmenteni. 

Évről évre több ingatlanban van szén-monoxid-érzékelő, ennek is betudható, hogy egyre több ilyen esethez riasztják a tűzoltókat. Tavaly több mint ezer alkalommal hívták ilyen esethez a tűzoltókat. Ezzel a gyors reagálással 43 ember életét sikerült megmenteni. Valamilyen fokú mérgezést 261-en szenvedtek, 21-en életüket vesztették. A legtöbben Budapesten, Győr-Moson-Sopron és Csongrád-Csanád megyében. A legsúlyosabb eset 2021 júniusában történt, amikor egy négytagú család vesztette életét szén-monoxid-mérgezésben Budapest VI. kerületében. Az áldozatok között két gyermek volt - idézte fel a helyettes szóvivő. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?