Gyász két felvonásban ‒ Hamnet

Az ír származású Maggie O’Farrellt ‒ elmondása szerint ‒ régóta foglalkoztatta a közismert szerzőóriás elfeledett gyermekének története, eljátszott a gondolattal, vajon Shakespeare-t befolyásolta-e fia halála a tragédia megírásában. Ezt a kérdést válaszolta meg Hamnet című, 2020-ban Women’s Prize for Fiction díjjal jutalmazott regényében, a halál, a veszteség és a gyász örök érvényű toposzának újszerű megközelítésével.

Egy olyan jól ismert, sokat kutatott, sokat elemzett alakról, mint Shakespeare talán már nem lehet újat mesélni. O’Farrell éppen ezért tudatos és bátor kísérletbe fogott: a bárd helyett a családját, pontosabban a feleségét tette meg főhősnek. Olyannyira, hogy Shakespeare kiléte is csak utalásokból ismerhető fel, neve egyszer sem fordul elő a szövegben. O’Farrell folyamatosan úgy hivatkozik rá, mint valakinek a fiára vagy férjére, mint latintanárra vagy drámaíróra, s még a regény elő- és utószavában sem nevezi nevén, csupán a Hamlet írójaként említi. Ezzel a szereplők – ahogyan az olvasók is ‒ kilépnek a Shakespeare-kultusz bűvköréből, s helyette a gyászoló anyának, Agnesnek a történetében merülnek el.

A regény két nagyobb részre oszlik. Az elsőben felváltva olvashatók a jelenről és múltról szóló fejezetek. A jelen Hamnet halálának éve.

A kisfiú kétségbeesetten járja a házat a felnőtteket keresve, miután húga, Judith a láztól hirtelen ágynak esett. Hiába nyit be iszákos és indulatos nagyapja kesztyűműhelyébe, nagyanyja konyhájába, vagy szólongatja szabad szellemű anyját, nem érkezik segítség, a ház üres. Apja pedig a távoli Londonban tartózkodik. A múlt fejezeteiből megismerhetjük Agnest – máshol Anne Hathawayként szerepel az életrajzokban –, az excentrikus, erős akaratú és modern gondolkodású lányt, később feleséget. A falubeliek kiközösítik a fiatal Agnest, különcnek tartják, a pletykák szerint pogány praktikákat űz. A lány valóban elutasítja a korabeli normákat, kíséret nélkül járja az erdőt, gyógynövényeket szed és termeszt, orvosságokat és kenőcsöket készít. O’Farrell ezzel is hangsúlyozza ember és természet kapcsolatát, mintegy az ősi spiritizmus és misztikum magaslataiba emelve Agnes természetközeliségét. A lány saját maga akar dönteni a sorsáról, így amikor megismerkedik a testvéreit oktató, a családi mesterségből kitörni vágyó ifjú latintanárral, mindketten a házasság útján próbálnak menekülni a velük szemben támasztott elvárások elől.
A regény második része a Hamnet halála utáni időket öleli fel. Az elmúlás, a gyász és az azt követő újrakezdés mint egyetemes emberi tapasztalat lírai megfogalmazása ez, melyet Agnes és családja tragédiáján keresztül tár az olvasók elé a szerző.

A regény történelmi eseményeket és alakokat vonultat fel, O’Farrel azonban fikciós dimenzióba helyezi át azokat, s nem törekszik arra, hogy részletes korrajzot adjon az Erzsébet-kori Angliáról. Helyette gazdag, érzékletes prózájában annak hangulatát ragadja meg, közvetítve mindazokat a benyomásokat – illatokat, ízeket, színeket, hangokat ‒, amelyeket a szereplők tapasztalnak. Ilyen a nagyapa varrodájának fanyar bőr- és nedves pamutillata, a tollszár sercegése a papíron, a gyógynövények keserű aromája. Utalásként elvétve megjelennek korjelölő elemek is, mint a helyszín, Shakespeare szülővárosa, Stratford-upon-Avon, a királyi ud­var és a londoni Globe Színház, felbukkan a darabok leírása, melyeket Agnes férje ír – célzások Shakespeare híres királydrámáira, Vízkereszt, vagy amit akartok című komédiájára és természetesen a Hamletre.

Maggie O’Farrell merészen nyúlt az irodalomtörténet egy jól ismert alakjának életéhez, hogy olyan személyeket szólaltasson meg, akik eddig nem kaptak elég figyelmet a Shakespeare-kánon diskurzusaiban. A Hamnet egy gyászoló anya és egy elfeledett kisfiú története, aki ismeretlenül is az egyik legünnepeltebb színpadi mű főhőseként él tovább.

Hernádi Henriett

Maggie O’Farrell: Hamnet, Európa Kiadó, 2022, 368 oldal