VW-botrány: A platina ára hat és fél éves mélyponton

London |

<p>A Volkswagen emissziós hamisítási botrányának a hatása már a fémpiacokat is elérte, a platina ára hat és fél éves mélypontra esett szerdán napközben Londonban.</p>

A platinát egyebek között az autók motorjának katalizátorában használják. Egy-egy katalizátorban 1-4 gramm platina található.  A platina unciánkénti (1 uncia=31,1035=gramm) ára szerda kora délután 925,30 dollár volt, 2009 januárja óta a legalacsonyabb.      A világ platinatartalékainak négyötödét Dél-Afrika birtokolja. A platina ára az elmúlt négy évben csaknem harmadával esett. Tavaly  mintegy 7,125 millió uncia volt a platina globális kínálata, csaknem 10 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál, ami elsősorban a legjelentősebb termelő országban, Dél-Afrikában lezajlott sztrájkokra vezethető vissza. 2013-ban platinából még 7,84 millió uncia volt a globális kitermelés. Tekintettel arra, hogy a nemesfémből a kínálatot a 8 millió unciás összkereslet közel 900 ezer unciával haladta meg tavaly, ennek kielégítéséhez hozzá kellett nyúlni a globális tartalékokhoz, amelyek állománya így 3,5 millióról 2,6 millió unciára apadt. Tavaly az autókatalizátorok kereslete 5 százalékkal nőtt, főként az európai autógyártók jóvoltából. A 2014 szeptemberében hatályba lépett Euro VI károsanyag-kibocsátási normának való megfelelés miatt mind a katalizátor-előállítók, mind az autógyártók növelték platinavásárlásaikat, hogy csökkentsék a nitrogén-oxidok arányát a kipufogógázban. A platina iránti tavalyi ékszerkereslet 4 százalékkal haladta meg a 2013. évit, alapvetően a platina-ékszerek globális keresletének kétharmadát adó Kína 2 százalékkal nagyobb vásárlásainak köszönhetően.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?