Viharos ütemben változik meg Pozsony arculata

Pozsony. A fővárosban újabb és újabb lakóparkok felépítését tervezik, a Duna bal partja is lassan benépesül, emellett a nagy bevásárlóközpontok piaca szintén telítődik. 2008 derekán kezdődhet el a Petržalka City városnegyed építése.

Pozsony. A fővárosban újabb és újabb lakóparkok felépítését tervezik, a Duna bal partja is lassan benépesül, emellett a nagy bevásárlóközpontok piaca szintén telítődik. 2008 derekán kezdődhet el a Petržalka City városnegyed építése. A több funkciót is betöltő negyed 27 hektáron terül el az Oroszvári út és a Romanova utca által határolt területen. A több lépcsőben megvalósuló ingatlan-beruházás, melynek révén 1400 lakás mellett számos üzlet, szabadidőközpont és egy uszoda is megvalósul, várhatóan 400 millió euróba, azaz 13,5 milliárd koronába kerül. A Petržalka Cityn keresztül egy 60 méter széles sugárút vezet majd, feltéve, ha a környék érintett polgárai a jelenlegi formájában hagyják jóvá a koncepciót. Ligetfalu lakói viszont máris nemtetszésüknek adtak hangot, mondván, az épületegyüttes csak tovább csökkenti a zöld területet. Viera Krúpová, a Petržalka City társaság képviselője ezt azzal cáfolta, hogy a 27 hektárnyi területen összesen 11,5 hektárnyi részt zöldövezetként különítenek el. Ha az építtetők tudják tartani az ütemtervet, akkor az új városrész 2013-ban készül el.

Az ír Ballymore Properties a Duna bal partján már javában építkezik, az Eurovea elnevezésű városnegyedének első fázisa 2009-ben készül el. Az új Szlovák Nemzeti Színház tőszomszédságában folyó beruházás már az első lépcsőben is 266 millió eurót emészt fel - közölte Patrícia Hradilová, a társaság szóvivője. Az Eurovea központi sugárútja, a Pribina Galleria az ingatlanfejlesztő szerint Pozsony új ütőerévé válhat. A világszerte 2,2 millió négyzetméternyi összterületű ingatlant megvalósított Ballymore Pozsonyban 60 ezer négyzetméternyi területben gondolkodik. A cég állítása szerint máris számos, jó hírnevű külföldi üzletlánc érdeklődik az épülő üzlethelyiségek iránt.

Ami pedig Pozsony nagykapacitású üzletközpontjait illeti, úgy tűnik, a tervezett Lamacsi Kapu megépítését követően e téren a piac már telítődik. Lamacs városrész új központja 140 ezer négyzetméteres lesz, benne számos üzlettel, szórakozási lehetőséggel. „A fővárosban már legfeljebb 1 vagy 2 nagyobb bevásárlóközpont számára van hely“ - mondta Ľubomír Drahovský, a Terno piackutató intézet képviselője, hozzátéve: „Ha tovább bővítik a kapacitásokat, akkor egyszerűen elfogynak a vevők, hiszen tudatosítani kell, Pozsony csupán félmilliós város.“ A bevásárlás katedrálisai után a szakboltoké a jövő, azon belül is a minőségi terméket kínáló belvárosi üzleteké. Erre megvan minden esély, Ružinov városrészben például 2008 végén adják át a Yossaria Plaza üzletházat, a Duna partján megvalósuló River Park további 10 500 négyzetméterrel, a már említett Eurovea (első fázisban) 60 ezer négyzetméterrel, végezetül a központi buszpályaudvar mellett átadott City Business Centre további számos szakbolttal járul hozzá a főváros üzleti kínálatának bővüléséhez. (t, s, P, shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?