Véget ért az Eurócsoport tanácskozása

Brüsszel |

<p>Az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport tanácskozása véget ért, haladást sikerült elérni, de néhány jelentős ügyben az állam- illetve kormányfőknek kell döntést hozniuk - közölte a tanácskozás végeztével Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, a tanácskozás elnöke.</p>

Pierre Gramegna luxemburgi pénzügyminiszter tudatta, hogy a pénzügyminiszterek megállapodtak egy szövegtervezetről, de abban még vannak zárójeles, nyitott kérdések; a tervezet most az állam- illetve kormányfők elé kerül. Továbbra is minden lehetséges - mondta el Gramegna arra válaszolva, hogy lekerült-e végleg a napirendről Görögország kilépése az euróövezetből. Alexander Stubb finn pénzügyminiszter elmondta, hogy a dokumentum messzemenő garanciákat tartalmaz, a görög parlamentnek július 15-ig el kell fogadnia bizonyos törvényeket, az újabb mentőprogramról pedig csak akkor kezdődhetnek tárgyalások, ha mind a görög kormány, mind a parlament minden most lefektetett intézkedést elfogad. Stubb a görög adó-, nyugdíj- és áfarendszert említette, valamint privatizációs intézkedésekről is beszélt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?