Váratlanul lemondott a görög pénzügyminiszter

Athén |

<p>Váratlanul bejelentette lemondását Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter annak ellenére, hogy a kormány győzelmét hozta a külföldi hitelezők által elvárt takarékossági intézkedésekről előző nap rendezett görögországi népszavazás.</p>

A tárcavezető a Twitter közösségi oldalon jelentette be, hogy lemond. Mint érzékeltette, távozására azért volt szükség, hogy a görög kormány könnyebben megállapodjon a hitelezőkkel. Miután lemondott, a következőket írta a blogján: "Nem sokkal a referendum eredményének bejelentése után tudomásomra jutott, hogy az eurócsoportból (az euróövezeti pénzügyminiszterek közül) néhányan és más +partnerek+ azt szeretnék, ha nem vennék részt a testület ülésein, és a miniszterelnök (Alekszisz Ciprasz) úgy ítélte meg, hogy ez hasznos lehet a számára a megállapodás elérése szempontjából". Hozzátette, hogy ezért hétfői hatállyal távozik a pénzügyminisztérium éléről. "Kötelességemnek tartom, hogy segítsek kiaknázni azt a tőkét, amelyet a görög néptől kaptunk a tegnapi (vasárnapi) népszavazáson" - fogalmazott. Mint írta, a népszavazás eredményéért nagy árat kell fizetni, "ahogy az megszokott a demokratikus jogokért folytatott harcban". Kijelentette, meg kell állapodni a hitelezőkkel úgy, hogy a megállapodás tartalmazza "a görög államadósság átstrukturálását, kevesebb megszorítást, a javak átcsoportosítását a rászorulóknak és igazi reformokat". Varufakisz elidegenítette magától euróövezeti kollégáit azzal, hogy rendszeresen durva kifejezésekkel illette Görögország hitelezőit. A múlt héten tovább rontotta a már amúgy is fagyos viszonyt azzal, hogy a "terrorizmushoz" hasonlította, ahogy a hitelezők szavai szerint próbálják megfélemlíteni a görög népet, hogy fogadjanak el még több megszorítást. "Büszke vagyok rá, hogy a hitelezők megvetnek" - írta hétfő reggeli blogbejegyzésében.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?