Új típusú atomreaktort fejleszt egy cseh-szlovák-magyar konzorcium

Prága |

<p>Új típusú, új generációs atomreaktor kifejlesztésén dolgozik egy cseh-szlovák-magyar konzorcium.</p>

A projekt értéke több tízmilliárd korona - közölte Alex John, a Prága melletti Rezben működő Atomkutató Intézet (ÚJV) vezérigazgatója kedden, egy energetikai szakkonferencián Prágában.

John szerint a közelmúltban alakult konzorciumot a három ország atomkutató intézetei alkotják. A szakértők jelenleg azt mérlegelik, hol építsék fel a tesztekre szolgáló próbareaktort.
"Pillanatnyilag arról folyik a vita, hogy ezt a reaktort a dél-morvaországi Dukovanyban építenénk fel" - mondta a vezérigazgató, amikor bemutatta a projektet. Hozzátette: a próbareaktor a helyi atomreaktorok utóda lehetne, mert a dukovany-i atomerőmű négy reaktorának a meghosszabbított működési ideje is lassan lejár. 
John szerint az új típusú atomreaktor építésére legkorábban 2025-ben kezdődne el, de valószínűbb a későbbi terminus. A projekt finanszírozásába az Európai Unió is bekapcsolódik - vélekedett a szakértő.
Az új típusú reaktor kifejlesztésén már a franciák is dolgoznak, s megtették az első konkrét lépéseket is. "A franciák együttműködnek konzorciumunkkal, s hajlandóak eredményeiket, az eddigi know-howt átadni nekünk" - jegyezte meg a cseh atomkutató központ vezetője. 
Az Allegro munkamegnevezést viselő reaktor magas hőmérsékleteken dolgozik, hűtését gázzal biztosítják. A reaktor egyes elemei teljesen újszerű anyagokból állnak, és új lesz a fűtőanyag is. "Még rengeteg nyitott kérdés és megoldatlan probléma van" - mutatott rá Alex John.
Martin Kuba cseh ipari és kereskedelmi miniszter a múlt héten megerősítette: Prága eltökélt szándéka, hogy a temelíni atomerőművet két új reaktorral bővítik. A régebbi dukovany-i atomerőmű meghosszabbított biztonságos élettartama 2035-ben jár le, s helyette a csehek új atomerőmű építését tervezik. Az sem kizárt, hogy a Dukovany-i erőművet is kibővítik egy ötödik reaktorral.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?