Új mobilbank startolt el a szlovák piacon

okostelefon
Pozsony |

November 19-étől hivatalosan is elstartolt az elmúlt fél évben béta verzióban üzemelő 365 bank mobil pénzintézet, amelynek köszönhetően az ügyfeleink az összes pénzügyi tranzakciójukat okostelefonon keresztül intézhetik – jelentette be Marek Šupa, a 365 bank igazgatója.

Hogy a 365.bank címen elérhető pénzintézet ügyfeleivé váljunk, nem kell felkeresnünk a bank fiókját, és futárszolgálat szolgáltatásait sem kell igénybe vennünk a szerződés aláírásához. „A szerződés aláírása közvetlenül az alkalmazásunkon keresztül történik, a bank az ügyfél identitását és iratait videóbeszélgetés útján ellenőrzi” – tette hozzá Šupa. A 365 bank a Postabank leánybankja, és a piacra lépési szándékát már 2017 júniusában jelezte. A pénzintézet ügyfelei a telefonon keresztül nyitott számlájukon takarékoskodhatnak, és egy sor erre kötődő szolgáltatást is igénybe vehetnek, miközben a banki bejelentkezéshez a legmodernebb technológiákat (ujjlenyomat, arcfelismerés) veszik igénybe. A banki alkalmazás és a számlavezetés jelenleg ingyenes. Šupa szerint az elkövetkező öt évben több mint 200 ezer ügyfelet szeretnének toborozni. A bank a tervek szerint a jövő év első felétől fogyasztási hiteleket is szeretne folyósítani. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?