Trichet már leállna a gazdaságösztönzéssel

Párizs |

<p>Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke szerint a kormányok most már nem engedhetik meg maguknak gazdaságösztönző céllal a további költekezést és adóssághalmozást: Jean-Claude Trichet egy vasárnapi rádiónyilatkozatában úgy vélekedett, hogy a gazdaságélénkítő csomagok révén adott tőkeinjekciók megfelelő választ jelentettek a válságra, de az államoknak most - amilyen gyorsan csak lehet - vissza kell térniük a közkiadások szigorúbb ellenőrzéséhez.</p>

Trichet, aki a Europe 1 francia rádióadónak nyilatkozott, elmondta: általános szakértői vélekedés szerint a világgazdaság jövőre már az élénkülés jeleit mutatja.
    Az EKB elnöke szerint van egy pont, amikor már nem lehet több adósságot felhalmozni, és ez most elérkezett, mivel jelenleg már lassulás mutatkozik a gazdasági tevékenység csökkenésében. Az újabb ösztönzőcsomagok már csak növelnék az államok adósságait, és megterhelnék a következő nemzedékeket.
    Mint mondta, a világgazdaságnak az idei év vége felé már közel kell járnia a stabilitáshoz, és a következő évben globálisan már a növekedés élénkülését kell tapasztalni. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy az euróövezetben nem tart a deflációs kockázatoktól, az EKB középtávon biztosítani tudja az árstabilitást.
    Trichet nyilatkozatában Iránnal kapcsolatban úgy vélte, hogy az iráni helyzet a térség olajpiacára, és így az egész világgazdaságra is kihatással lehet.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?