Tovább terjeszkednének

Budapest.

Budapest. A magyar MOL olaj- és gázipari társaság a 2003 és 2005 közötti stratégiai koncepcióit ismertetve nem tért ki az esetleges terjeszkedési terveire: a cég természetesen mindig vizsgálja a részvényesi érték emelésének lehetőségeit – hangsúlyozta Hernádi Zsolt, a MOL első embere –, és jelenleg is dolgoznak azon, hogy milyen ajánlatot adjanak a horvát INA-ra, ám arról nem nyilatkozott az elnök, hogy egyáltalán tesznek-e ajánlatot vagy sem. A román Petrom esetleges privatizációjáról pedig még találgatásokba sem kívántak bocsátkozni a cég vezetői, viszont a cseh Unipetrol újbóli privatizációján a Slovnafttal közösen indul. A cégcsoport a vizsgált időszakban a petrolkémiai üzletágnál 7 százalékos piacnövekedést vár, a MOL saját üzemeiben pedig 400 ezer euróra szeretnék növelni az egy alkalmazottra jutó értékesítést. Ehhez a Slovnaftnál és a Tiszai Vegyi Kombinátnál (TVK) végrehajtott új beruházásokkal megnőtt kapacitások mellett elbocsátásokra is szükség lesz; a létszámcsökkentés mértékét a 2005-ig szóló tervekben csak csoportszinten, 2500 főben határozták meg. Korábban a MOL csoportra vonatkozóan a 12 ezer fős létszám elérése volt a cél, ez mostanra teljesült. A megtakarítások terén komoly szerep jut a MOL és a Slovnaft közötti szinergiahatás érvényesülésére, konkrétan a két cég együttműködése révén lefaraghatják a kiadásokat – ettől együttesen 2005-ig 50 millió dollár költségmegtakarítást remélnek. (shz, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?