Tönkremegy a General Motors?

Detroit |

<p>A legnagyobb amerikai autógyártó vállalat, a General Motors vezetése pénteken közölte: a cég 2009-ben csődbe mehet, ha folytatódik a gazdaság mélyrepülése és az állam nem nyújt segítséget. A GM tudatta, hogy a harmadik negyedévben 2,5 milliárd dollár volt a vesztesége, és pénztartalékai vészesen apadnak, jövőre kimerülhetnek.</p>

A cég arra is utalt, hogy felfüggesztették a másik nagy detroiti autógyártó vállalattal, a Chryslerrel folytatott fúziós tárgyalásokat. A közlemény szerint a két vállalat egyesülésének feltehetően jelentős előnyei lettek volna, ám a General Motors számára jelen pillanatban fontosabb, hogy a likviditási gondok megoldására összepontosítson. A fúziós elképzelés már nem szerepel a GM rövid távú tervei között. A vállalat leszögezte: a gazdasági növekedés lassulása és a hitelválság miatt a cégnek "életbevágó szüksége" van a kormányzati segélyre.

A GM bejelentése néhány órával azután látott napvilágot, hogy a Ford közölte: 129 millió dollár volt a vesztesége a harmadik negyedévben és 2260 irodai alkalmazottját lesz kénytelen elbocsátani Észak-Amerikában.

Rick Wagoner, a GM vezérigazgatója közölte, hogy az elmúlt negyedévben az eladások drámai mértékben csökkentek. A GM a nyári 20 százalék után további 30 százalékkal akarja csökkenteni a bérköltségeket. A cég ugyanakkor figyelmeztetett: minden csökkentés ellenére a vállalat likviditása olyan szintre süllyed az év hátralevő részében, amely még éppen lehetővé teszi a termelés folytatását. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?