Több pénzért kevesebbet kapunk

Pozsony |

<p>Kevés olyan ember van, aki vásárláskor az élelmiszerek csomagoláson feltüntetett tömegét is figyeli, azokról már nem is beszélve, akik ennek a helyességét az otthoni mérlegen is ellenőrzik. Pedig ha alaposabban utánanéznénk, nem kis eltéréseket tapasztalhatnánk. Az ellenőrök szerint a csomagoláson feltüntetett súly sokszor nem egyéb, mint a vásárló nyilvános átverése.</p>

 

A Szlovákiai Méréstani Felügyelet (SMI) munkatársai azt követték figyelemmel, hogy például valóban 50 gramm-e az élelmiszerek csomagolásán jelzett 50 gramm, s bizony sok esetben meglepő eredményre jutottak. „Az elmúlt évben 171 vizsgálatot végeztünk az élelmiszerekkel kapcsolatban, és az esetek csaknem 20 százalékánál bukkantunk hiányosságokra. Többnyire a csomagoláson feltüntetett mennyiség nem felelt meg a valóságnak. Nagyjából 4,5 ezer csomagolást ellenőriztünk, ebből pedig több mint 300 esetben a fogyasztói csomagolás nem felelt meg az előírásoknak” – mondta el lapunknak Kamila Vitkovičová, az SMI főellenőre. A legtöbb hiányosságot a felügyelet nyitrai kirendeltségének munkatársai tárták fel. A jelzett régióban a vizsgált kereskedelmi egységeknek a 60 százaléka megszegte az előírásokat. „A fogyasztót ebben a régióban tulajdonképpen minden kilencedik vásárlás során megkárosították azzal, hogy a termékek mennyisége nem felelt meg a csomagoláson feltüntetettnek. Munkatársaink itt 10 üzletben vizsgálták a termékek mennyiségi mutatóit, és 6 kereskedőnél találtak hibát, a 946 vizsgált csomagolás közül 109 megtévesztette a vásárlót. Ez pedig felettébb magas arány” – erősítette meg a főellenőr. Nem büszkélkedhetnek a kassai régió boltjai sem. Ott az SMI munkatársai 13 üzletet kerestek fel. „A tizenhárom esetből 5 üzletben problémák merültek fel, ami csaknem 39 százalékos hibaarány. A fővárosban például 16 élelmiszer-forgalmazót ellenőriztünk, és csak 3 helyen észleltünk hiányosságokat” – magyarázta Vitkovičová. Gyakran megtörténik azonban az is, hogy a gyártó módosít a termék súlyán. Ilyenkor az új tömeget természetesen jeleznie kell a csomagoláson, az árszabás azonban a kereskedőkön múlik. Ilyenkor is sokszor csalódik a vevő, előfordul ugyanis, hogy több pénzért kevesebbet kap. Korábban például a 35 grammos kedvenc kis csokiját 40 centért kapta, a súlymódosítást követően pedig a 33 grammosat 45 centért vásárolhatja meg. „Az ilyen módosítás lényegében természetes folyamat, legyen szó akár a termék mennyiségéről, akár a csomagolásról. Ezekben az esetekben a szállítók előre tájékoztatnak bennünket” – közölte lapunkkal Erika Turček Pfundtnerová, a Kaufland marketingosztályáról. „Az utóbbi időben a változtatások elsősorban a csokoládéknál és a cukorkáknál fordultak elő, de jellemzőek a drogériai termékekre is” – nyilatkozta Gabriel Csollár, a COOP Jednota Slovensko elnöke.Susla Béla
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?