Több a turista az EU-ban idén, mint tavaly

<p>Öt százalékkal több volt a turista az Európai Unió (EU) tagállamaiban 2013 első felében az egy évvel korábbihoz képest - közölte pénteken az ENSZ adataira hivatkozva az Európai Bizottság. Brüsszel arra is kitért, hogy a legnagyobb bővülés Közép-Kelet-Európában volt, ahova átlagosan 9 százalékkal több látogató utazott az év első hat hónapjában, mint tavaly ugyanilyenkor. A legnagyobb növekedés viszont Szlovákiában volt.</p>

Dél-Európa és a földközi-tengeri térség 6 százalékkal több turistát fogadott ugyanebben az időszakban.
   

Európában Spanyolország a legnépszerűbb a turisták körében, a sorban pedig Olaszország, Franciaország, Ausztria, Németország, Görögország és Nagy-Britannia követi. Spanyolországba az év első felében 34 millió turista érkezett.
   

A legnagyobb növekedés viszont Szlovákiában volt, ahová 19 százalékkal érkezett több látogató, mint tavaly ilyenkor, Lettország pedig 11 százalékkal érdekelt több turistát, mint 2012-ben. A válság sújtotta Görögországba 9,2 százalékkal utaztak többen az év első felében, és a Litvániába látogatók is kilenc százalékkal voltak többen idén, mint tavaly ilyenkor.
    

Örömmel nyugtázza a bizottság azt is, hogy a kérdéses időszakban az európai repterek forgalma is nőtt, külön kiemelve, hogy a nagyjából 450 ezer lakosú Málta nemzetközi repülőterén csak augusztusban minden eddiginél több, félmillió légi utas fordult meg.
   

Brüsszel az adatokkal kapcsolatban annak a reményének ad hangot, hogy a turisták számának növekedése bővítheti a foglalkoztatást, több tízezer munkahely jöhet létre és kínálhat megélhetést a 26 millió uniós állástalan legalább egy részének.
   

Emellett a bizottság arra is kitér, hogy a turisztikai szektor bővülését a vízumkiadási eljárás egyszerűsítésével és javításával is igyekszik majd elősegíteni, amire még az év vége előtt javaslatot is tesz majd a testület, mivel az Oroszországból és Kínából érkező turisták száma négy év alatt megkétszereződött, és például Indiából is mind többen látogatnának Európába.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?