Titokzatos tulajdonos a VSŽ-ben

Pozsony. A Kelet-szlovákiai Vasmű (VSŽ) 21,24 százalékos részvénycsomagjának az új tulajdonosát továbbra is homály fedi, nevét valószínűleg csak a Pozsonyi Értékpapírközpont megnyitását követően, január második hetében ismerhetjük meg.

Pozsony. A Kelet-szlovákiai Vasmű (VSŽ) 21,24 százalékos részvénycsomagjának az új tulajdonosát továbbra is homály fedi, nevét valószínűleg csak a Pozsonyi Értékpapírközpont megnyitását követően, január második hetében ismerhetjük meg.

A Transpetrol még december 21-én vált meg a részvénycsomagtól 559 millió koronáért, ez volt ugyanis a Transpetrol magánosításának az egyik feltétele. Vevője azonban azóta ismeretlen, és nincs minden rendben az árral sem. Míg korábban a Transpetrol 209 koronáért jutott hozzá a részvények darabjához, most 160 koronáért adott túl rajtuk. A 3,5 millió részvényből álló csomag esetében ez 170 millió koronás különbséget jelent. Anton Bidovský, a VSŽ elnöke szerint cége saját részvényeiért 200 koronát ajánlott, ennek ellenére nem nekik adták el a csomagot. Czucz István, a Transpetrol vezérigazgatója tagadja Bidovský állítását. Szerinte a VSŽ vezetése vételi szándékát nem tárgyalta meg a cég felügyelőtanácsával, amely engedélye nélkül ez nem tehet ajánlatot a részvények megvételére. Czucz szerint a Transpetrol decemberben csak két vételi ajánlatot kapott, az egyik 200, a másik 130 koronára szólt. A 200 koronát ajánló cég azonban visszalépett. A Transpetrol vezérigazgatója szerint az elmúlt időszakban ezen kívül semmilyen vételi ajánlat nem érkezett a céghez. Ennek ellenére a részvénycsomag eladása meglepte a Nemzeti Vagyonalapot (FNM) is, amely a saját 16,5 százalékos VSŽ-részvénycsomagját a Transpetrollal együtt szerette volna eladni. Czucz szerint az eladásra a Transpetrol 100 százalékos részvényesének, a gazdasági tárcának a tudtával került sor. Ľubomír Harach gazdasági miniszter ugyanakkor még egy nappal az eladás előtt, kedvezőbb árajánlat reményében, a kivárást ajánlotta a Transpetrolnak. (s, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?