Térségünk élén Budapest tanyázik

Pozsony. A MasterCard nemzetközi hatósugarú kártyakibocsátó társaság számos kritériumot figyelembe véve összeállította a globális gazdaság 50 legfontosabb döntéshozatali központjának listáját. Az élen London áll, Budapest a 40., Pozsony pedig nem került fel a jegyzékre.

Pozsony a legdrágább életvitelű városok listáján előkelő helyen szerepel (31.), megelőzve természetes riválisait, Budapestet, Prágát és Varsót is, ám a világgazdaság fontosabb döntéshozó központjainak listájáról már hiányzik - legalábbis ez derül ki az egész világon működő MasterCard kártyakibocsátó átfogó, napokban közzétett elemzéséből. A felmérésnek az volt a célja, hogy feltérképezze, melyik az az 50 város, amelyik leginkább meghatározó szerepet tölt be a gazdaság, a pénz és az üzlet világában. A legfontosabb szempontok közé az adott város tőkeereje, tudományos-műszaki potenciálja, gazdasági-üzleti légköre, kisugárzása tartozik, valamint a politikai stabilitás.

A végeredmény nem meglepő, talán csak annyiban, hogy London megelőzte New Yorkot, s talán Chicago előkelő, 4. helye is újdonságnak számít. A MasterCard Londont a világ legfontosabb üzleti központjává kiáltotta ki, a 6 legfontosabb kritériumból négyben megverte a második helyezett New Yorkot. Az amerikai keleti part legnagyobb városa viszont gazdasági ereje, piaci szabályozó szerepe miatt végzett a második helyen. Tokió harmadik helye is szilárd, hiszen a Távol-Kelet vitathatatlanul legfontosabb pénzügyi-üzleti központja, bár pozícióját némileg kikezdte Hongkong, Szingapúr és a feltörekvő Sanghaj. Az első 50-be azért került be a kanadai Montreal, Toronto és Vancouver, mert ezekben a városokban a legkönnyebb vállalkozni, továbbá jó az egészségügyi ellátásuk, a tömegközlekedésük. Madrid 16. helye annak köszönhető, hogy a dél-amerikai társaságok európai kapujává vált.

Eddig nem véletlenül nem ejtettünk szót Kelet- és Közép-Európa városairól, mivel csupán néhányan kerültek fel az ötvenes listára, ahol eleve a végén kullognak. Közülük a legjobban Budapest szerepel, simán legyőzve a komoly politikai döntéshozó központot, Moszkvát. Természetesen Bécs megelőzi a magyar fővárost, ám a régiónk alatt most a volt szocialista országok tömbjét értjük. A felmérés szerint térségünk nagyvárosai valamennyi mutató terén jóval gyengébben teljesítenek a nyugat-európai településeknél, persze azért akad kivétel, hiszen Róma Budapest és Prága után kullog. Ám Olaszország atipikus, hiszen ott nem a főváros a vezető üzleti gócpont, hanem Milánó.

Pozsony túl kicsi ahhoz, hogy érdemben beleszóljon a világgazdaság alakulásába, arról nem, is szólva, hogy nálunk a nagyvállalatoknak csupán kirendeltségei, jobb esetben regionális központjai működnek, ám sohasem a valódi központjaik. Ezért még hosszú ideig nem számolhatunk azzal, hogy a szlovák főváros az élmezőnybe verekedje magát. (shz, ú)

A világ legfontosabb gazdasági-pénzügyi városai

1. London

2. New York

3. Tokió

4. Chicago

5. Hongkong

6. Szingapúr

7. Majna-Frankfurt

8. Párizs

9. Szöul

10. Los Angeles

11. Amszterdam

12. Toronto

19. Zürich

24. Berlin

25. Milánó

26. München

30. Bécs

31 Dublin

33. Barcelona

35. Bangkok

40. Budapest

41. Prága

43. Róma

46. Peking

49. Varsó

50. Moszkva (Forrás: MasterCard)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?