Tavaly befékezett a kiskereskedelem

üzlet bevásárlás
Pozsony |

A bevételek növekedése szempontjából a szlovákiai élelmiszerüzletek hat éve nem zárták olyan rosszul az évet, mint tavaly. Szlovákia régiós összehasonlításban is sereghajtónak számít.

A kiskereskedők élelmiszerekből, italokból és cigarettából származó bevételei tavaly 0,9 százalékkal nőttek az egy évvel korábbiakhoz képest – derül ki az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat jelentéséből.

„Ilyen lassú növekedésre Szlovákiában minimum hat éve nem volt példa”

– nyilatkozta Eva Sadovská, a Szlovák Gazdaszövetség (SFD) agrárholding elemzője. Csak összehasonlításképpen: 2009-ben az élelmiszerüzletek bevételei még nagyjából 11 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest, a gazdasági válság miatt azonban 2012-ben már csaknem 6 százalékos zuhanást mértek. Ezt követően fokozatosan javult a helyzet, már 2013-ban csaknem 2, 2016-ban és 2017-ben pedig már több mint 4 százalékkal nőttek a bevételek.

Az élelmiszerüzletek bevételei azonban nem csupán az elmúlt időszakhoz, hanem a szomszédos országokhoz képest is visszafogottabban nőttek. Az Európai Unióban a legdinamikusabb bővülést, több mint 8 százalékosat Máltán mérték, Lengyelországban ez 3,9, Magyarországon 3,5, Csehországban pedig 1,9 százalék volt. Szlovákia lemarad a kiskereskedelem egészét tekintve is. Az összes üzletet beszámítva a kiskereskedelmi bevételek 2018-ban 3,7 százalékkal nőttek Szlovákiában, ami elmarad a több mint 6 százalékos lengyel és magyar, és a nagyjából 5 százalékos cseh adattól is. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?