TÁRLAT

Gyógyító művészet: Sztratigráfia II
Október végéig tekinthetik meg az érdeklődők a 44 éves képzőművész, Stano Trepač képeit Pozsonyban a Heyduk utcai Szent Erzsébet Onkológiai Intézet betegségmegelőzési központjában.

Gyógyító művészet: Sztratigráfia II

Október végéig tekinthetik meg az érdeklődők a 44 éves képzőművész, Stano Trepač képeit Pozsonyban a Heyduk utcai Szent Erzsébet Onkológiai Intézet betegségmegelőzési központjában.

A Sztratigrafia II már a kilencedik kiállítás a Gyógyító művészet ciklusból, amelyben neves hazai művészek mutatkoztak be. Itt látható Árpád-házy Szent Erzsébet új szobra (az első a pozsonyi várban található), Norbert Sadei olasz művész alkotása. Az itt kiállított alkotások pozitívan hatnak a betegekre, és ezáltal segítik gyógyulásukat. Amint azt az intézet igazgatója dr. Juraj Kaušitz elmondta, a betegség valójában diszharmónia, a művészetből viszont harmónia árad, amely közvetve segítheti a gyógyulást.

A szeptembetr 13-án nyílt tárlat október 30-ig munkanapokon 9-től 15 óráig díjmentesen tekinthető meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?