Tankcsapda: ezrek várják

Érsekújvár. Az elmúl évekkel ellentétben, idén kegyes az időjárás a Kozel Klikkfest rendezvényéhez, a koncertek válogatott sorozata csütörtöktől vasárnap hajnalig tart az érsekújvári Sziget parkerdőben. A szervezők idén csak egyetlen bejáratnál fogadják a táborverőket és koncertlátogatókat, a régi malomnál tilos az átjárás.

A rendre az őrző-védő szolgálat emberei, Érsekújvár nyugalmára pedig – a palánkon túl – a városi rendőrök vigyáznak. Kevesebb a lopás és a rendbontás, legalábbis így látják a fiatalok. Bár lévai kamaszok arra panaszkodtak, eltérő zenei ízlésük – nem pedig a kormányváltás – miatt volt némi nézeteltérésük a mellettük táborozó komjátiakkal. A magyar fél a csütörtöki Desmod koncert idején sörözött, a szlovákok pedig figyelmen kívül hagyták a népzenei sátor rendezvényeit, ugyanakkor a Brünn mellől érkezett egyetemisták mindkettőn ott voltak, s a Rómeó Vérzik tetszett nekik a legjobban.

Tőlük vastapsot kapott a csinos Annamária is, aki Kulynak, a Desmod frontemberének a meghívására Zuzana Smatanovát pótolta a színpadon, több-kevesebb sikerrel. Nagy sikere van viszont a Szigeten a vízifocinak, és többen beneveznek majd a sörivó versenybe, a szépségversenybe, és kipróbálják a tavaly népszerű bungee jumpingen a mélyrepülést.

Tegnap a legtöbb rajongója a magyarországi Republic együttesnek, az amerikai Dog Eat Dognak és a szlovák Pehának volt, sokan a Kor-Zár együttes miatt látogattak el a folksátorba. Ma este bizonyára egyetlen Tankcsapda-rajongó sem fogja kihagyni együttese koncertjét, a népszerű magyarországi banda előtt lép fel az ugyancsak népszerű szlovák Horkýže Slíže. Éjszaka egy órakor meseparti, erotikus show és diszkó is lesz, ki-ki szabadon választhat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?