Szigorúbb lesz az ÚRSO

Pozsony |

<p>&nbsp;A szlovákiai energiaszolgáltatók az eddigieknél is szigorúbb ellenőrzésekre számíthatnak, az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) ugyanis arra gyanakszik, hogy művileg növelik a kiadásaikat, ezzel indokolva a fogyasztóknak számlázott nagyobb díjakat &ndash; jelentette be Robert Fico az Árszabályozási Hivatalban tett látogatását követően.&nbsp;</p>

A kormányfő szerint fennáll a gyanú, hogy a gáz- és áramszolgáltatók fiktív számlázással túlértékelik társaságaik valós értékét, olyan kiadásokat generálva, amelyek teljesen megalapozatlanok. Erre hivatkozva pedig nagyobb díjakat számláznak az ügyfeleiknek, mint amilyenre valójában jogosultak lennének. „Épp ezért ígéretet tettem arra, hogy megemeljük az ÚRSO költségvetését, aminek köszönhetően ez szigorúbb ellenőrzéseket tarthat az említett cégekben” – mondta Fico. Ha ezek az ÚRSO gyanúját igazolják, a kormányfő ígérete szerint a jövőben ennek köszönhetően a gáz- és az áramszolgáltatás díja is csökkenhet. Ám, hogy pontosa mennyivel, azt Fico egyelőre nem árulta el. (vlv)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?