Spanyolországban 22,8 százalékra nőtt a munkanélküliség

Madrid |

<p>Spanyolországban tavaly az utolsó negyedévben tovább, 22,8 százalékra emelkedett a munkanélküliség, amely az euróövezetben itt a legmagasabb.</p>

A spanyol statisztikai hivatal pénteki közlése szerint ebben az utolsó három hónapban 5,3 millióan voltak munka nélkül a harmadik negyedévi 4,9 millió után. A munkanélküliek százalékos aránya a megelőző negyedévben 21,5 százalék volt.
A spanyol pénzügyminiszter csütörtökön ennél is több, 5,4 millió munkanélküliről beszélt.
Mariano Rajoy alig egy hónapja felálló konzervatív kormánya az államháztartási hiány csökkentése és a pénzügyi rendszer reformja mellett a munkanélküliség elleni harcot nyilvánította kiemelt feladatnak.
A spanyol gazdaság a tavalyi harmadik negyedévben stagnált. A kormány becslései szerint a gazdaság zsugorodott a negyedik negyedévben, és ugyanez várható a folyó negyedévben is. A két egymást követő negyedév gazdasági teljesítménycsökkenése pedig azt jelentené, hogy a spanyol gazdaság recesszióba süllyedt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?