Prága. Míg négy évvel ezelőtt alig 58 ezren kerestek havi 40 ezer koronánál többet Csehországban, addig napjainkban már 117 ezren dicsekedhetnek ilyen fizetéssel.
Sok pénznél jobb a több
Prága. Míg négy évvel ezelőtt alig 58 ezren kerestek havi 40 ezer koronánál többet Csehországban, addig napjainkban már 117 ezren dicsekedhetnek ilyen fizetéssel. Ezzel párhuzamosan viszont míg 1998-ban a munkavállalók 65,3 százaléka bére nem érte el az akkori országos átlagot (15 220 korona), addig 2004 derekán már a foglalkoztatottak 68,3 százaléka marad el a 19 405 koronás átlagtól – derül ki abból az összeállításból, amelyet a Mladá fronta Dnes közölt. „A legfelső 10 százalékba tartozók fizetése ugrásszerűen megnőtt, napjainkban a kifizetett bérek egynegyede az ő zsebükbe vándorol” – mondta Jiří Večerník szociológus. Másrészt folyamatosan emelkedik az átlag alatt maradók száma, mégpedig 4 év leforgása alatt 25 ezer fővel. Szakértők szerint azonban a bérkolló leginkább a 90-es évek első felében nyílt ki, azóta csupán mérsékelten, ám folyamatosan nő a különbség a legalacsonyabb és legmagasabb keresetűek között. Általánosságban elmondható, hogy leginkább a korábban az „elit” munkásoknak számító bányászok vesztettek, míg döntően a felsőfokú végzettségűek nyertek, azon belül is a bankok vagy biztosítók fiókjainak vezetői (83 945 korona 2004-ben), a nagy cégek marketingvezetői (64 175 korona), a számítógép-programozók (39 931 korona) és a pilóták (83 061 korona). A Világbank adatai szerint 2002-ben Csehországban a lakosság felső 20 százalékára jutott az összvagyon 35,9 százaléka, a legalsó 20 százalékra pedig a 10,3 százaléka. Szlovákia esetében e két mutató a következő: 31,4 és 11,9 százalék, Magyarország esetében pedig 34,4 és 10,0 százalék. (MfD, ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2008. 06.12.
GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK
2008. 06.12.
Országhatárokon átívelő Pozsony kisugárzása
2008. 06.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.