Sok családnak okoznak gondot a váratlan kiadások

1,39 euróval nő a létminimum – négy év után
Pozsony |

Szlovákiában a lakosság több mint harmada a megtakarítások hiánya miatt nincs felkészülve a váratlan kiadásokra, vagyis képtelen rugalmasan reagálni a hirtelen keletkező költségekre. Az elmúlt tíz évben e tekintetben szinte semmilyen javulás nem tapasztalható, ráadásul régiós összehasonlításban sem állunk túl jól.

Egy elromlott autó vagy háztartási gép nagyobb javítása, cseréje, az átmeneti munkanélküliség miatti anyagi nehézség, váratlan betegség Szlovákiában a háztartások több mint harmadának, egész pontosan 34,6 százalékának jelent olyan megoldhatatlan problémát, amely miatt a legtöbbször külső forrásra szorulnak – derül ki a Szlovák Takarékpénztár legfrissebb elemzéséből. Az elmúlt tíz évben e tekintetben ráadásul alig változott a helyzet: nagyjából 35 és 39 százalék között ingadozott azon háztartások aránya, amelyek bevallották, hogy nincs akkora megtakarításuk, ami elegendő lenne a váratlan kiadások finanszírozására.

Régiós szempontból sem teljesít azonban Szlovákia a legjobban. Egyedül a lengyeleket sikerült megelőznünk, és azokat is csak hajszálnyira, hiszen Szlovákia északi szomszédjánál ez az arány 34,8 százalék. Ausztriában ugyanakkor a lakosság csupán 21, Csehországban a 28, Magyarországon pedig a 31,5 százaléka van olyan helyzetben, hogy gondot okoz számára a nem várt kiadás. Magyarország ráadásul uniós rekordot döntött azzal, hogy az előző felméréshez képest csaknem 20 százalékpontos javulást sikerült elérnie.

Látványos különbségek vannak a lakosság egyes rétegei között azonban Szlovákián belül is.

A váratlan kiadások a legtöbb gondot azoknak a családoknak okozzák, amelyekben az anya vagy az apa egyedül tartja el a gyermekeit.

„Az ilyen családok esetében többnyire már a rendes havi kiadásokhoz szükséges anyagiak előteremtése is gondot okoz, egy váratlan kiadás pedig teljesen lenullázhatja a családi kasszát” – nyilatkozta Lenka Buchláková, a Szlovák Takarékpénztár elemzője. Szerinte a nem várt kiadásokra a legjobban úgy készülhetünk fel, ha havonta félreteszünk legalább egy kisebb összeget, még ha ez gyakran gondot is okoz. „A legegyszerűbb megoldás, ha állandó megbízást adunk a bankunknak, hogy a fizetésünk átutalását követően egy előre meghatározott összeget egy erre létrehozott takarékszámlára utaljon át” – tette hozzá Buchláková. Akik már eleve fizetnek valamilyen hitelt, azoknak az elemző azt ajánlja, hogy a váratlan élethelyzetek esetére kössenek biztosítást, így ha be is következik a baj, azt ennek köszönhetően könnyebben áthidalhatják. „A gyakorlatban azonban a jelzáloghitelt felvevők csupán harmadának és a fogyasztási hitelt felvevők negyedének van ilyen biztosítása” – mondta Buchláková. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?