Société Générale: politikai nyomás és felvásárlás

Párizs. A francia Société Générale (SocGen) bank Jérome Kerviel bróker csalásának tulajdonított közel ötmilliárd eurós veszteségében az elnök-vezérigazgató, Daniel Bouton felelősségére figyelmeztettek a francia kormánytagok.

Párizs. A francia Société Générale (SocGen) bank Jérome Kerviel bróker csalásának tulajdonított közel ötmilliárd eurós veszteségében az elnök-vezérigazgató, Daniel Bouton felelősségére figyelmeztettek a francia kormánytagok. Miután a 31 éves alkuszt szabadlábra helyezte a párizsi bíróság, Nicolas Sarkozy államfő újságírói kérdésre a következőket mondta a bank vezetőjéről: „Olyan világban élünk, amelyben ha valakinek magas a jövedelme, nagy gond esetén nem vonhatja ki magát a felelősségvállalás alól”. Az elnök szerint az „esemény nem maradhat következmények nélkül”. A Capital német pénzügyi magazin szerint 2005-ben Daniel Bouton volt a legtöbbet kereső francia vállalatvezető, ugyanis közel 4,5 millió eurót emelkedett részvényeinek értéke a III. Napóleon által 1864-ben alapított, tőkeértéke alapján Franciaország második legnagyobb bankjaként számon tartott Société Générale-ban. Rachida Dati igazságügyi miniszter úgy vélte, hogy „szabálysértések történtek”, s ezért is fellebbezett szerinte a párizsi ügyészség a hivatali bizalommal való visszaélés, valamint hamisításért és hamisított okiratokkal való visszaélés gyanújával hétfőn megvádolt bróker elengedése ellen. A bíróság ugyanis a csalási kísérlet vádját ejtette a 31 éves Jérome Kerviellel szemben, akinek semmilyen személyes és közvetlen haszna nem származott abból, hogy fedezet nélkül kötött határidős megállapodásokat, amelyekkel 4,9 milliárd eurós veszteséget okozott a banknak.

A válság miatt újra megkezdődtek azok a spekulációk, amelyek szerint a legjövedelmezőbb francia bank, a BNP Paribas ajánlatot tehet a Société Générale-ra. Ráadásul a SocGen vezérkara semmiképp nem nevezhető ártatlannak az ügyben, ugyanis a francia tőzsdei felügyelet adatai szerint a csalás kipattanása előtt 8 nappal a bank egyik igazgatója közel 100 millió euró értékű részvényétől szabadult meg mindössze egy nap alatt. A váratlan hír hatására mintegy száz SocGen-részvényes keresetet adott be a párizsi bíróságon a bank vezetősége ellen. A nagybank vezetősége tehát legalább két héttel a botrány kirobbanása előtt tudhatta már, mibe tenyerelt. (MTI, NG)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?