<p>Jövőre olcsóbb lesz a villanyáram és a gáz, enyhén drágul az ivóvíz, a távfűtés esetében pedig az árak stagnálása várható. Az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) tegnap közzétette a jövő évi energiaárakról szóló döntését, amely elsősorban azoknak szerezhet örömet, akik a villanyt fűtésre is használják.</p>
Rezsicsökkentés szlovák módra
Pozsony |
A legnagyobb változásra a fogyasztók jövőre az áramszolgáltatás esetében számíthatnak. „A háztartási villanyenergia ára Szlovákiában januártól átlagosan 7%-kal csökken – jelentette be tegnap Jozef Holjenčík, az Árszabályozási Hivatal elnöke, aki ezúttal is figyelmeztetett, hogy a hivatal csak az átlagos árváltozásokat teszi közzé, vagyis az egyes szolgáltatókra és háztartásokra lebontva ennél akár lényegesen nagyobb változásokra is számíthatunk. Akik a villanyt csak világításra használják, a mostani árcsökkentéssel évi 11 eurót takaríthatnak meg. A villanyt vízmelegítésre is használók esetében a megtakarítás elérheti az 55 eurót, akik pedig villannyal is fűtenek, nagyjából 200 euróval fognak kevesebbet fizetni. Holjenčík szerint a villanyár jövőre akár nagyobb mértékben is csökkenhetett volna, ha az alternatív energiaforrásokra fordított támogatások nem nőnének. A lakossági gázárak 2014-ben átlagosan 0,23 százalékkal csökkennek, az egyes fogyasztók között azonban jelentős különbségek lehetnek. A távfűtés esetében még nem zárult le a jövő évi árak meghatározása. A vízdíjaknál jelentős regionális különbségek lehetnek. Holjenčík szerint azonban nagy vonalakban elmondható, hogy az ivóvíz ára a jövő év elejétől átlagosan 1 százalékkal, míg a szennyvízelvezetés díja 1,3 százalékkal nő. További részletek az Új Szó pénteki nyomtatott kiadásában!
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 12.13.
Időjósnak kell lennie, aki olcsó energiát akar
2024. 12.13.
Szlovákia zsákutcában
2024. 12.10.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.