Rendőrök foglalták el a mohi atomerőművet

Pozsony |

<p>A szlovák rendőrség tegnap megszállta a mohi atomerőművet. A razzia során azonban ezúttal nem az erőművet üzemeltető Szlovák Villamos Művek, hanem az atomerőmű harmadik és negyedik blokkját építő cégek iránt érdeklődtek.</p>

„A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) szerdai bevetése során elsősorban az erőmű építését végző cégek könyveléssel kapcsolatos dokumentumait foglaltuk le, ellenőrizve a cégek által megkötött szerződéseket is. További részleteket azonban egyelőre nem árulhatunk el” – nyilatkozta Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány. A mohi bevetéssel egy időben a NAKA Szlovákia több pontján, így például Kassán is razziát tartott az atomerőmű építésével kapcsolatban, amit Janka Burdová, a Szlovák Villamos Művek szóvivője is megerősített. Nem ez azonban az első eset, hogy a NAKA az energiaipari cégek iránt érdeklődik. Két éve a rendőrség a Szlovák Villamos Művekben is razziát tartott. Tavaly októberben öt volt állami menedzsert gyanúsítottak meg azzal, hogy a villamos művek értékét annak privatizációja előtt művileg csökkenthették. A botrány 2006-ba nyúlik vissza, amikor is a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat bérbe adta az erőművet a Szlovák Villamos Műveknek. Az ügyész az akkori felügyelőbizottság négy tagja ellen idegen vagyon hűtlen kezelése címen emelt vádat. Az ötödik vádlott valószínűleg a villamos művek akkori igazgatója. Mohiban legutóbb 2014 júliusában tartottak razziát, mégpedig azokban az épületekben, ahol az atomerőművet működtető Szlovák Villamos Művek többségi tulajdonosa, az olasz Enel által irányított cég székhelye volt. A rendőrség akkor bizonyítékokat keresett a pozsonyi, trencséni erőműveknél elkövetett bűncselekményekről. Egészen 2006-ig visszamentek a dokumentumok ellenőrzésében, tehát addig az időpontig, amikor lezárult a villamos művek privatizációja, és az Enel 66%-os részesedést vásárolt benne 840 millió euróért. Az Enel már korábban jelezte, hogy a rendőrségi vizsgálat az ő tevékenységével nincs összefüggésben, a rendőrség ugyanis az olaszok szerint csak azt az időszakot vizsgálja, amikor az Enel még nem lépett be a villamos művekbe. (SITA, mi)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?