Reformok nélkül nem megy

Pozsony |

<p>Ha Szlovákia az elkövetkező évtizedekben stabilizálni szeretné az államháztartási hiányát, elkerülhetetlenek a mélyreható reformok &ndash; ez a legfontosabb üzenete a költségvetési tanács tegnap közzétett, a maga nemében első olyan jelentésének, amely az államháztartás alakulását az elkövetkező 50 év horizontjában vizsgálja.</p>

Szlovákia egyik legnagyobb problémája a lakosság elöregedése. Míg jelenleg egy nyugdíjasra öt produktív korban lévő személy jut, a költségvetési tanács jelentése szerint ötven év múlva ez akár kettőre is csökkenhet, ami természetesen az ország gazdasági teljesítményére és az állami bevételekre is rányomná a bélyegét. Míg a jelentés az elkövetkező 15 évre még azzal számol, hogy folytatódik a gyorsabb felzárkózásunk a nyugati országokhoz, a 2030 és 2060 közötti időszakkal kapcsolatban már romlanak az előrejelzések. Az említett időszakban ugyanis az ország éves gazdasági növekedése 0,6–1,7 százalékra eshet vissza. A demográfiai mutatók miatt ráadásul egyre nagyobb terhet jelent majd a nyugdíjrendszer, az egészségügy és az iskolaügy finanszírozása. Míg jelenleg ezekre a bruttó hazai termék (GDP) 18 százalékát költjük, 2061-re ez az arány 25,8 százalékra nőhet.

Az államháztartás fenntarthatóságára ügyelő tanács szerint ha a kormányok az elkövetkező időszakban semmit sem tennének az említett probléma megoldása érdekében, Szlovákia adóssága 2061-re elérné az ország bruttó hazai termékének (GDP) az 593 százalékát. A jelentés is elismeri, hogy ez csak egy elméleti mutató, hiszen a piacok már ennél jóval alacsonyabb adóssághegy mellett visszautasítanák Szlovákia adósságállományának a finanszírozását, ami az ország csődjéhez vezetne. A riasztó szám ugyanakkor intő jel lehet a politikusok számára, hogy nem ülhetnek tétlenül, hiszen ellenkező esetben könnyen a dél-európai országok sorsára juthatunk. A jelenleg érvényes szabályok szerint a kormány már akkor szankciókra számíthat, ha az adósság meghaladja a GDP 50 százalékát. „Ahhoz, hogy erre ne kerüljön sor, az államnak hosszú távon a GDP 6,8 százalékával kellene csökkentenie a kiadásait vagy növelnie a bevételeit” – nyilatkozta Ivan Šramko, a költségvetési tanács elnöke. Ha figyelembe vesszük a kormány jövő évre tervezett intézkedéseit és az első nyugdíjpillérben végrehajtott módosításokat, ez a mutató 4,8 százalékra csökken, ami a jelentéstevők szerint még mindig magas mutatónak számít. „Mindez persze nem azt jelenti, hogy akár már holnap neki kell látni a módosításoknak. Csak arra szeretnénk rávilágítani, hogy milyen súlyos a probléma” – tette hozzá Ódor Lajos, a költségvetési tanács tagja, aki három olyan területet említ, ahol az állam jelentős lépéseket tehetne. A kormány javíthat az ország startpozícióján, olyan rövid távú intézkedéseket hozva a költségvetés bevételi vagy kiadási oldalán, amelyeknek köszönhetően csökken az államháztartási hiány. Magyarul, a kormány növelheti az adókat és járulékokat, vagy elkezdhet takarékoskodni. Emellett olyan strukturális reformokra is szükség lenne, amelyeknek köszönhetően fenntarthatóvá válna a nyugdíjrendszer és az egészségügyi ellátás finanszírozása. Harmadsorban – például az irányított migrációval – javíthatnának a demográfiai mutatókon. Ez utóbbi azonban a legnehezebben kivitelezhető feladat. Konkrét ajánlásokat a költségvetési tanács nem tesz, Ivan Šramko szerint ugyanis a feladatuk felhívni a figyelmet a lehetséges kockázatokra, és nem az, hogy meghatározzák az ország gazdaságpolitikáját. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?