Recesszió vár Oroszországra is?

Moszkva |

<p>Az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium a jövő év közepéig tartó gazdasági recesszióra számít Oroszországban és sok év óta első alkalommal a folyó fizetési mérlegben is deficitet prognosztizál 2009-re. A GDP három egymást követő negyedévben mutat majd csökkenést – állítja a tárca.</p>

Számításaik szerint ugyanis óriási mértékű, 90 milliárd dollárnyit meghaladó összegű már eddig a tőkekiáramlás, jövőre pedig az ország nemzetközi tartalékai legalább további 110 milliárd dollárnyival apadnak. A múlt héten több makroadat recessziós környezetre utalt: a kiskereskedelmi eladások 3,4 százalékkal visszaestek, a munkanélküliség hivatalos rátája másfél év óta a legmagasabbra, 6,6 százalékra ugrott, mert a munkanélküliek száma 400 ezerrel dagadt és a hét elején az orosz ipari termelésről kiadott adat szerint az az egy évvel korábbitól 8,7 százalékkal maradt el.

Ellentmondó nyilatkozatok jelennek meg az elkövetkezendő évnegyedekről: egy úgynevezett pesszimista forgatókönyv szerint már fél százalékos negyedéves GDP-csökkenés várható, az orosz gazdaságfejlesztési miniszterhelyettes szerint az ország gazdasága gyakorlatilag be is lépett a recessziós szakaszba és ott is marad 2009. közepéig. Putyin kormányfő viszont erre az évre jósol 6 százalékos növekedést és továbbra is bízik abban, hogy a nemzetközi pénzügyi válságot Oroszország átvészeli majd. A gazdasági minisztérium most is tartja a 2,4 százalékos jövő évi GDP-növekedési előrejelzését, a pénzügyminisztérium szerint pedig lehet az majd 3 százalék is. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?