Pozsonyi forgalmi dugók

Pozsony. Ha nyáron Pozsonyon keresztül utazunk Ausztriába vagy Magyarországra, érdemes lesz elkerülnünk az Új hidat, ezen ugyanis a jövő hét keddtől egészen július végéig jelentős forgalomkorlátozások lesznek. E hónapban a hídon csak egy-egy sávban lehet közlekedni és csökkentik a gépkocsik maximális sebességét is.

Pozsony. Ha nyáron Pozsonyon keresztül utazunk Ausztriába vagy Magyarországra, érdemes lesz elkerülnünk az Új hidat, ezen ugyanis a jövő hét keddtől egészen július végéig jelentős forgalomkorlátozások lesznek. E hónapban a hídon csak egy-egy sávban lehet közlekedni és csökkentik a gépkocsik maximális sebességét is. A pozsonyi önkormányzat 6,2 millió koronát szán a szalagkorlátok cseréjére a híd mintegy 2,8 kilométeres szakaszán, az út újrafestésére pedig 2,26 millió koronát fordítanak. A főváros egyik szimbólumának tartott hídon egyébként naponta mintegy 60 ezer gépkocsi halad át. Uhliariková szerint ennek ellenére a hídnak a 32 éves fennállása alatt szinte alig romlott az állaga. A túlterhelt fővárosi közlekedés javítására a pozsonyi képviselő-testület létrehozza a Pozsonyi Integrált Közlekedés (BID) Kft.-t, amelyben 50%-os tulajdonrésze lesz a pozsonyi megyei önkormányzatnak is. Karol Kolada, pozsonyi főpolgármester-helyettes szerint a független szervezetnek egy éven belül ki kellene dolgozni a fővárosi közlekedés olyan modelljét, amely hatékonyabb és költségkímélőbb lenne a jelenleginél. A BID a megrendelők nevében előkészíti a versenypályázatok megszervezését és összehangolja a város közlekedési eszközeinek a menetrendjét is. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?