Peter Tatárral, a Polgári Konzervatív Párt (OKS) parlamenti képviselőjével

Ön független szakértők közreműködésével kidolgozta a nyugdíjbiztosítás második, tőkefedezetre épülő pillérének létrehozását lehetővé tévő törvényjavaslatot.

Ön független szakértők közreműködésével kidolgozta a nyugdíjbiztosítás második, tőkefedezetre épülő pillérének létrehozását lehetővé tévő törvényjavaslatot. Mi a véleménye a kormány által elfogadott javaslatról?

Ez a törvényjavaslat megteszi azt, ami már régen hiányzott: egyesíti a nyugdíj-, beteg- és a balesetbiztosítást. Megteremti a nyugdíjreform megvalósításához szükséges első pillért.

A rendszeren azonban nem változtat, valamennyi régi hibáját meghagyja. Gazdaságilag tarthatatlan, drága, és ráadásul alacsony nyugdíjakat biztosít. Az egyik új eleme szerint a nyugdíj nagysága az évek alatt befizetett nyugdíjjárulékkal lesz arányos, ám a nyugdíjas még mindig nem kapja vissza az élete során befizetett teljes összeget. A törvény másik új eleme, hogy számol a nyugdíjkorhatár emelésével, jelenleg ugyan csak a nők esetében. Sajnos az időben hosszabb változatot fogadta el a kormány, ami szerintem mindenkire nézve hátrányos. Két lehetősége van ugyanis a kormányzatnak: az egyik szerint később mennek nyugdíjba az emberek és magasabb nyugdíjat kapnak, a másik változatnál ugyan alacsonyabb a nyugdíjkorhatár, de alacsonyabbak maradnak a nyugdíjak is. Összesítve tehát azt kell mondanom, hogy az említett törvénytervezet egy megjavított, kifényesített Trabant, egy jól megírt törvény, ami a régi rendszert konzerválja.

Az Ön által javasolt tervezet azonban kiegészíti ezt, létre hozza ugyanis a második pillért, lehetővé teszi a magán-nyugdíjbiztosítást.

Az előző, ma is élrvényben lévő rendszer veszteséges, és a népszaporulat-előrejelzések szerint – a nyugdíjasok száma a következő évtizedekben tovább nő a többi korcsoport rovására – még hosszú ideig veszteséges is lesz. Számításaink szerint ha a reformot ma kezdjük, akkor is legalább 1000 milliárd koronát kell majd ráfordítani az elkövetkező harminc-harmicöt évben. Minél később kezdjük el, annál nagyobb lesz ez az összeg. Egyetlen megoldás a takarékosságalapú nyugdíjbiztosítás létrehozása, így mindenki magának spórolhat, és tudja azt is, milyen nyugdíjra számíthat.A javaslatuk szerint csökkenne a fizetendő nyugdíjjárulék aránya is. Nem lesz ráfizetéses az önök által elképzelt rendszer? Mi a biztosítéka annak, hogy a nyugdíjbiztosítók nem mennek tönkre?

Elképzelésünk szerint a magán-nyugdíjbiztosítókba mindenki a keresete 10 százalékát fizetné be kötelezően, az állami biztosító a fizetések 9 százalékát kapná; ez összesen 19 százalék a jelenlegi 28 százalékkal szemben. A számításaink azt mutatják, hogy a rendszer így is kifizetődő lesz. A törvény szigorú állami felügyeletet helyez a magánbiztosítók fölé, a polgárok megtakarítása tehát nem forogna veszélyben. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?