Pereskednek Bős miatt

Pozsony. A pozsonyi illetékes járásbíróságon tegnap elnapolták a bősi vízmű működésének érvényességéről szóló tárgyalást.

Pozsony. A pozsonyi illetékes járásbíróságon tegnap elnapolták a bősi vízmű működésének érvényességéről szóló tárgyalást. A közbeszerzési hivatal a legfőbb ügyészség kérésére ugyanis beperelte a Vízgazdálkodási Vállalatot, valamint a Szlovák Villamos Műveket (SE) azért, mert 2006 márciusában a Vízgazdálkodási Vállalat a villamos művekre ruházta át a bősi vízmű működ?tetésének feladatát. A jogi probléma akkor kezdődött, amikor 2006 őszén a Fico-kormány az SE privatizációjának kérdését vizsgálta meg, és arra a következtetésre jutott, az olasz Enel, mint a villamos művek 66%-os tulajdonosa ingyen jutott hozzá Bőshöz. Robert Fico kormányfő szerint e jogtalan lépéssel Szlovákiát évi 1,5-2 milliárd korona bevételtől fosztja meg.

A tavaly lezajlott ügyletről a környezetvédelmi minisztérium dolgozott ki jelentést. Dušan Muňko, a környezetvédelmi tárca államtitkára nem zárta ki, hogy a bősi vízmű átruházása ellentétben áll az 1977-es csehszlovák-magyar, az erőmű megépítéséről szóló szerződés szellemével. Robert Fico miniszterelnök még az év elején megegyezett Fulvio Contival, az Enel vezérigazgatójával, hogy munkacsoportot hoznak létre a tisztázatlan ügyek kivizsgálására. Conti nem zárkózott el, mivel szerinte a villamos művek óriási cég, ahol akadhatnak tisztázásra váró ügyek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?