PÁLYÁZATI FELHĺVÁS

A Komáromi Zsidó Hitközség MENHÁZ – Zsidó Kulturális és Közösségi Központja 2002 és 2004 után harmadik alkalommal hirdeti meg helytörténeti pályázatát, ezúttal a komáromi kis zsinagóga és Menház építésének 110. évfordulója alkalmából „Bét ha Kneszet – találkozás háza, a zsinagóga” címmel.
Kategóriák:
I.

A Komáromi Zsidó Hitközség MENHÁZ – Zsidó Kulturális és Közösségi Központja 2002 és 2004 után harmadik alkalommal hirdeti meg helytörténeti pályázatát, ezúttal a komáromi kis zsinagóga és Menház építésének 110. évfordulója alkalmából „Bét ha Kneszet – találkozás háza, a zsinagóga” címmel.

Kategóriák:

I. Általános iskolások 8-14 éves korig,

II. Középiskolások 14-18 éves korig,

III. Felnőttek 18 évtől, korhatár nélkül.

A pályázat célja a mai Dél-Szlovákia (kiemelten a Komáromi járás), illetve Nyugat-Magyarország (kiemelten Komárom-Esztergom megye) és a tágabb régió területén található települések zsidó vonatkozású emlékeinek feltárása.

Pályázni a következő témakörökben lehet:

1. „A mi zsinagógánk, imaházunk” – rajzpályázat kicsiknek és nagyoknak. A munkákat, melyek egy adott település zsidó vonatkozású épített örökségét mutatja be normál méretű rajzlapon, tetszőleges technikával készítve kérjük beküldeni.

2. „Ebben a házban...” – a fellelhető emlékek alapján (községi krónika, archívumok, sajtó, személyes beszélgetések) egy-egy település zsidó vonatkozású épületeinek, temetőinek bemutatása.

3. „Ez maradt utánuk...” – a zsidó közösség napjainkban fellelhető emlékeinek feldolgozása.

A 2. és 3. témakörben a pályázat terjedelme az I. és II. kategóriában minimum 2 gépelt oldal, a III. kategóriában legalább 3 gépelt oldal.

Beküldési határidő: 2006. október 1.

A pályázatok bemutatására és értékelésére a komáromi MENHÁZ zsinagógájának születésnapi ünnepségén, 2006. október 22-én, vasárnap délután a MENHÁZ – Zsidó Kulturális és Közösségi Központban kerül sor. A nyertesek jutalomban részesülnek. A pályázatokat szakmai zsűri értékeli.

A beérkezett műveket a Komáromi Zsidó Hitközség Schnitzer Ármin Mikromúzeumában helyezzük el, ahol a készülő Waldman Ernő Virtuális Közösségek helytörténeti gyűjtemény anyagát gazdagítják majd.

A legjobb pályamunkák megjelennek a közösség tíz éve alapított Hitközségi Híradó – Spravodaj című lapjában.

Bővebb információ a www.znokomarno.host.sk és a www.menhaz.click.hu weboldalakon található, valamint a 035/7731 224-es szlovákiai és a 06/70-221-1983-as magyarországi telefonszámon és az [email protected] e-mail címen kérhető.

A rajzokat, a szöveges pályázatokat a következő címre kérjük eljuttatni (a szöveges pályázati munkákat 2 nyomtatott példányban és elektronikus formában is juttassák el hozzánk a fenti e-mail címre):

Židovská náboženská

obec v Komárne

Eötvös u. 15, 945 01 Komárno

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?