Óvatosan az élelmiszer-vásárlással

Pozsony |

<p>Az élelmiszer-kereskedők idén felkészültek az állat-egészségügyi felügyelet ünnepek előtti razziáira, az ellenőrök ezúttal így jóval kevesebb hiányosságot tártak fel. A legtöbb problémát továbbra is a lejárt szavatosságú, romlott élelmiszer és a piszkos, rágcsálók járta raktárak jelentik.</p>

Simon Zsolt földművelésügyi miniszter szerint az élelmiszertörvény november elsején életbe lépett módosításának köszönhetően jelentős mértékben javult a helyzet a hazai üzletekben. „Az állat-egészségügyi felügyelet e hónapban összesen 2204 ellenőrzést végzett, és ebből csak 299 esetben, vagyis az összes ellenőrzés alig 13 százalékánál tártak fel hiányosságot” – nyilatkozta a tárcavezető. Szerinte ez jelentős javulásnak számít, hiszen korábban csaknem minden harmadik ellenőrzésnél találtak valamilyen hibát. A legtöbb gond ugyan továbbra is a lejárt szavatosságú élelmiszerekkel van, e hónapban azonban erre is jobban ügyeltek a kereskedők. Az ellenőrök így csak 39 élelmiszerfajta esetében találtak lejárt szavatosságú terméket. Összehasonlításképpen elmondható, hogy az őszi ellenőrzések során még 500 ilyen élelmiszerfajtára bukkantak.

A miniszter is elismeri azonban, hogy nem minden tökéletes a boltokban. Az ellenőrök olyan élelmiszereket is találtak a pultokon, amelyeknek már csaknem egy hete lejárt a szavatossága, néhány üzlet raktárában pedig egerek és verebek is voltak, nem beszélve a penészes kiflikről és a lárvákkal teli péksüteményekről. A legtöbb gondot ezúttal a sajttal és egyéb tejtermékekkel kapcsolatban tapasztalták, miközben a miniszter szerint különösen a nagyobb üzletláncokkal szemben indokolt az óvatosság.

Továbbra is gondot okoz a külföldi termékek átcsomagolása is. A miniszter ezúttal a cseh és lengyel tojásokat említette, amelyeket szlovák dobozba csomagolva, szlovákként próbálnak meg eladni. Ha valóban hazai tojást szeretnénk venni, érdemes megnézni a tojáson lévő jelzést, a hazait ugyanis SK kóddal jelölik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?