Ódor: lehetne kisebb is a költségvetési hiány

Ódor

A Költségvetési Tanács szerint a kormány nem használja ki megfelelően a kedvező gazdasági körülményeket a költségvetés konszolidációjára. 

Ódor Lajossal, a tanács tagjával beszélgettünk. 

* A jövő éves költségvetés 0,83%os hiánnyal számol. Nem tartja túlságosan magasnak a hiányt? Nem lehetne nagyobb mértékben csökkenteni? 

Mint minden évben, a Költségvetési Tanács most is részletesen elemezte a tervezetet. Pozitívan értékeltük, hogy folyamatosan, évről évre csökken a költségvetés hiánya. Viszont rámutattunk arra is, hogy a magas többletbevételek ellenére a kormány ambíciói egyre csökkennek. A korábbi célok alapján már 2017-ben kiegyenlített költségvetéssel kellett volna gazdálkodni. Az Európai Bizottság legújabb előrejelzése alapján, az unión belül húsz országnak is kisebb a hiánya 2017-ben. 

* A kormány költségvetési politikáját néhány hete az Európai Bizottság is bírálta, mivel általában nem sikerül betartani a hiánycélt. Ön szerint jövőre képes lesz beleférni a kormány a 0,83%-ba? 

Mivel a gazdaság motorja most jól pörög a hiánycél reálisnak tűnik. Az előző évek tapasztalata viszont az, hogy a jobban teljesítő adóbevételek a kiadások növekedéséhez, s nem pedig a hiány csökkenéséhez vezettek. 

* A pénzügyminiszter figyelembe vett minden olyan tényezőt, amely kihatással van a hiányra? Milyen kockázatokat lát a jövő éves költségvetésben? 

A Költségvetési Tanács több olyan tételre is rámutatott, amelyek növelhetik a hiányt. Például, szerintünk kevesebb bevételre lehet számítani az állami cégektől, az emissziós kvótákból vagy az állami vagyon eladásából. A kiadási oldalon a legnagyobb kockázatokat az egészségügyben és az önkormányzatoknál látjuk. A kormány tartalékokat is betáblázott a költségvetésbe, az értékük viszont kisebb, mint az általunk azonosított kockázatoké. Tehát a hiánycél betartásához valószínűleg még szükséges lesz egy-két intézkedésre. 

* Beszámította például a tervezett „szociális csomagokat“? A 13. és a 14. fizetés tervezett járulék és adómentessége nem fogja növelni a hiányt? 

A szociális csomag, mint tartalék, ott szerepel a kiadási oldalon. A Költségvetési Tanács szerint viszont nagy a kockázata annak, hogy a csomagnak jóval nagyobb lesz a hatása a vártnál. 

* A kabinet csak 2020-ra tervez kiegyensúlyozott költségvetést. Ez tartható lesz? 

Sajnos, ahogy elmondtam, a célok valahogy mindig későbbre tolódnak. Már rég nullszaldóval lehetne gazdálkodni, ha a vártnál magasabb adóbevételeket a hiány csökkentésére fordították volna. 

* Jövőre az államadósság a tervek szerint 50 százalék alá esik, ez reális cél? 

Az államadósság esetében a legnagyobb kérdőjel a kórházak adósságának az átvállalása. Ennek ellenére jövőre is csökkenő pályán maradhat az adósság. 

* Nem kellene gyorsabb ütemben csökkentenie a kormánynak az adósságállományt most, amikor a gazdaság jó kondícióban van, és a bevételek különben is emelkednek? 

Pontosan ez a legnagyobb problémája a Költségvetési Tanácsnak a költségvetéssel. A jobb időket az államadósság ütemesebb csökkentésére kéne felhasználni, hogy az ország pénzügyei nehézségek nélkül tudjanak átvészelni egy esetleges következő válságot. 

* Megfelelően támogatja a költségvetés a gazdaság növekedését? 

A gazdaság most jól teljesít. Ezért nincs szüksége arra, hogy a kormány a költségvetés segítségével élénkítse. 

* Jó a költségvetés struktúrája? Azokat az ágazatokat támogatja a kormány, amelyeknek erre valóban szüksége van? 

Ezt a tanács nem vizsgálja. Viszont azt kifogásoltuk, hogy az Értéket a pénzért program által azonosított intézkedések csak kis mértékben jelentek meg a jövő éves költségvetésben. 
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?