Nyolcéves csúcson a munkanélküliség

Pozsony |

<p>Alig néhány százalékpont hiányzik ahhoz, hogy a munkanélküliség elérje a 14%-ot. Az előrejelzések szerint a gazdaság kis növekedést produkál idén, így új munkahelyek aligha jönnek létre.</p>

„A munkaadók óvatossága még mindig nagyon meghatározó” – fejtette ki Luboš Sirota, Trenkwalder társaság munkatársa. Eva Sadovská, a Postabank elemzője szerint a munkanélküliség már nem nő olyan gyors tempóban, mint eddig.

Különösen a mezőgazdaság van rossz helyzetben a válság óta, a foglalkoztatottság a szezonmunkák idején sem ugrik meg úgy, mint korábban. 2011-ben 10%-kal csökkent a mezőgazdaságban dolgozók száma. Épp a mezőgazdaság az, amelynek elsődleges támogatását mind a Híd, mind az MKP ígéri, a hazai kis- és középvállalkozók támogatása mellett.

Az építőipar a másik vesztese a gazdasági válságnak, a téli időszak pedig egyébként sem kedvez ennek az ágazatnak.

Országos viszonylatban is drasztikus az emelkedés – 2008. szeptemberében, a gazdasági válság kitörése előtt a munkanélküliség 7,54%-os volt, most csaknem 14 százalék. 2002 nyarától 2008 őszéig fokozatosan csökkent a munkanélküliek száma, azóta pedig folyamatosan nő. 2002 októberében, a második Dzurinda-kormány megalakulásakor 17% volt, 2006 júniusában, a kormányzati ciklus végén 10%. A Fico-kormány alatt, 2008 szeptemberében 7,54% volt, majd innen drasztikusan emelkedett, négy hónappal később már 9,03% volt. (sán, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?