Nem változott a munkanélküliségi ráta Görögországban

Athén |

<p>Az előző hónaphoz képest novemberben nem változott a munkanélküliségi ráta Görögországban, az egy évvel korábbihoz képest viszont kissé csökkent.</p>

A görög statisztikai hivatal csütörtökön közzétett jelentése szerint a munkanélküliségi ráta 25,8 százalék volt novemberben, akárcsak októberben. Egy évvel korábban 27,7 százalékon állt a mutató, 1,9 százalékponttal magasabban.

A 2009-es válság elején robbanásszerű növekedésnek indult ráta 2013 szeptemberében 28 százalékon tetőzött, majd lassan csökkenni kezdett. A munkanélküliség által leginkább sújtott két térség egyike Athén agglomerációja (26,38 százalék), a másik pedig az északi Macedónia-Trákia (26,5 százalék).

A 25 évesnél fiatalabbak több mint felének (50,6 százalék) nincs munkahelye, de arányuk gyorsabban csökken az átlagosnál, mivel egy évvel ezelőtt még 57 százalék volt ebben a körben munkanélküli. 

A nőket jobban sújtja a munkanélküliség, mint a férfiakat: a nők körében 29,3, a férfiaknál 23 százalékon áll a munkanélküliségi ráta. Hat évig tartó mély recesszió és kemény megszorítások után a görög gazdaság 2014 második negyedévében növekedésnek indult, és az előrejelzések szerint idén 2,9 százalékkal bővülhet a hazai össztermék.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?