Nem kell majd aggódni

Mi lesz azokkal, akik decemberben még a „régi” valutából mulatnak, de január elsején már az eurókorszakra ébrednek? Pánikra semmi ok. Bár a közös pénz bankjegyei és érméi egyik napról a másikra, 2002 legelején jelennek meg, az euróövezet 12 országának fizetőeszközeit február végéig még lehet használni.

Mi lesz azokkal, akik decemberben még a „régi” valutából mulatnak, de január elsején már az eurókorszakra ébrednek? Pánikra semmi ok. Bár a közös pénz bankjegyei és érméi egyik napról a másikra, 2002 legelején jelennek meg, az euróövezet 12 országának fizetőeszközeit február végéig még lehet használni. Decemberben – akár a hónap legvégén – nyugodtan utazhatunk az Európai Unió területére a megszűnő valutákkal a zsebünkben. Eurót, ha akarnánk sem tudnák magunkkal vinni: az új pénz még csak a számlaforgalomban létezik. Ha tehát lépést akarunk tartani a korral, eurószámlát már most is nyithatunk, de euróban fizetni – egyelőre – csak bankkártyával tudunk. A január eleji, nyugat-európai káosz elkerüléséhez amúgy is a plasztikkártya használatát ajánlják: ezzel megszabadulunk a pénzcsere bonyodalmaitól. Az euró megjelenése ugyanis óhatatlanul hosszú sorokhoz vezet majd a boltokban, ahol a vevők és az eladók egyszerre ismerkednek a – korábban csak fotókon látott – bankjegyekkel és érmékkel.

Ha megszűnő valutákkal fizetünk is az Európai Unió országaiban, januártól mindenütt igyekeznek euróban visszaadni, felgyorsítva ezzel az átállást. A zűrzavart fokozhatja, ha a vásárlóknál vagy a kereskedőknél nincs elég régi pénz, illetve euró, és a fizetésnél-visszaadásnál keverik majd a kétféle devizát. Ami pedig az eurózóna pénzkiadó automatáit illeti, azokból már január első napjaitól a ropogós, új bankók bújnak elő. A forgalomból hamarosan eltűnő papírpénzekkel nem árt igyekezni: az átváltás Szlovákiában január végéig, esetleg február közepéig, az EU-ban pedig február végéig tart. (N–g)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?