Nálunk is itt a recesszió

London |

<p>Meredeken lassul jövőre a globális válsággal szemben eddig meglehetősen ellenállónak bizonyult cseh és lengyel gazdaság is, mert már e két ország sem tudja kivédeni tovább az euróövezeti recessziót, jósolják londoni feltörekvő piaci elemzők. Egyes citybeli vélemények szerint jövőre Kelet-Közép-Európa egésze recesszió felé veszi az irányt a vártnál is szűkebb hitelellátás miatt.</p>


A Goldman Sachs bankcsoport londoni részlege által a felzárkózó térségről befektetőknek összeállított kétheti helyzetelemzések új kiadása szerint a ház elemzői jövőre erőteljes euróövezeti recessziót várnak, egész évre számolva 1,3 százalékos GDP-visszaeséssel. Ezt az elemzésben vizsgált két közép-európai EU-tagország közül Csehország fogja súlyosabban megérezni. A cseh gazdaság "a közép-európai konvergencia-sztori mintapéldája": a 2004-es EU-csatlakozás óta növekedése éves átlagban 6 százalék volt, és még 2008 első felében is 4,6 százalékos éves szintű növekedést ért el.

Az egy főre jutó jövedelem 2004 óta - vásárlóerő-paritáson mérve - harmadával nőtt, az összesített működőtőke-beáramlás értéke 2007-ig 64 milliárd euró volt, az éves GDP-érték 38,5 százaléka. Most azonban a cseh gazdaság már szembesülni fog az euróövezeti megtorpanás és a hitelszűke hatásaival: növekedése a 2008 egészére várt 4,4 százalék után 2009-ben már alig 0,8 százalék lesz, áll a Goldman Sachs előrejelzésében.

A GS szerint, jóllehet Lengyelország - az erőteljes belső fogyasztás révén - az egyik legjobb helyzetben van a térségen belül ahhoz, hogy a jelenlegi válságot átvészelje. Mégis, a külső tőkeforrások meredek szűkülése, a vállalati felvásárlási-egyesülési aktivitás leállása nyomán a lengyel gazdaságnak is fel kell készülnie az eddig megszokott 5-6 százalékos éves növekedések erőteljes lassulására.

A Goldman Sachs szerint a lengyel GDP-érték 2009-ben csak 2,1 százalékkal fog növekedni a tavalyi 6,7 százalék és a 2008-ra jósolt 4,9 százalék után. A ház elemzői kiemelik, hogy 2009-re szóló lengyel növekedési előrejelzésük alaposan elmarad a piaci konszenzustól is, amely 3,4 százalékos lengyel GDP-növekedést valószínűsít jövőre.

Magyarországon a GS londoni befektetési részlege 2008-ra 1,5 százalékos növekedést, 2009-re 1,7 százalékos GDP-visszaesést vár.

A Merrill Lynch bankcsoport londoni befektetési részlege által kiadott jövő évi felzárkózó térségi előrejelzés szintén meredek lassulást jósol a cseh, a lengyel és a magyar gazdaságra, ez utóbbira ugyancsak egész éves - a GS-elemzésben szereplőnél is mélyebb - recessziót valószínűsítve.

A ház számításai szerint Csehországban az idei évre várt 4,1 százalék után jövőre már csak 2,1 százalékos GDP-bővülés valószínű, a lengyel gazdasági növekedés a 2008-ra jósolt 4,9 százalékról 1,9 százalékra zuhan 2009-ben. A Merrill Lynch londoni elemzői Magyarországon az idei évre valószínűsített 1,1 százalékos növekedés után jövőre 2,0 százalékos GDP-visszaeséssel számolnak.

Az elemzés szerint ugyanakkor a 2009-ben már "masszívan negatív" - a Merrill Lynch számítási modellje alapján GDP-arányosan mínusz 5 százalékra nyíló - kibocsátási rés, valamint a kedvező bázishatások belépése nyomán a jövő év közepéig 3 százalékra süllyed a teljes kosárra számolt éves inflációs ütem. Az államháztartási hiány 2,5, a folyómérleg-deficit 4 százalékra csökken a GDP-hez mérve 2009 végére, áll a Merrill Lynch elemzésében.

Mindezek alapján a ház azt jósolja, hogy a Magyar Nemzeti Bank a következő 12 hónapban a jelenlegi 11,00 százalékos szint felére, 5,50 százalékponttal 5,50 százalékra csökkenti alapkamatát. Ez eddig a legagresszívabb kamatcsökkentési előrejelzés a Cityben; a szélesebb londoni konszenzus az, hogy az MNB éves távlatban az októberi 3,00 százalékpontos kamatemelést fogja leépíteni.

A BNP Paribas bankcsoport heti felzárkózó piaci elemzésében ugyanakkor a közép-kelet-európai térség egészére recessziót vár 2009-ben, a szerinte mínuszba forduló hitelkiáramlási növekedés miatt. A cég számítási modellje szerint a magánszektorbeli hitelkihelyezések minden 10 százalékos éves szintű növekedése átlagosan 1 százalékpontot adott hozzá a GDP-érték éves növekedéséhez a térségben, és a hitelkiáramlás éves növekedési üteme jelenleg a magyarországi 15 százaléktól a romániai 50 százalékig terjed.

Az elemzés szerint a BNP Paribas várakozása még az ősz elején is az volt, hogy a térségi hitelkiáramlás bővülése a legrosszabb forgatókönyv megvalósulása esetén is zéróra lassul jövőre. Most már azonban a ház londoni elemzői azzal számolnak, hogy "ez is túlzottan derűlátó" feltételezés volt, és a bankcsoport új előrejelzése az, hogy a hitelkihelyezés értéke éves átlagban vissza fog esni 2009-ben a közép-kelet-európai térségben.

A ház szerint a gyors euróövezeti belépés sem jelent feltétlenül mindent megoldó gyógyírt a térségi gazdaságoknak; erre utal a reálkonvergencia alacsonyabb szintjén álló jelenlegi euróövezeti tagországok "vegyes" teljesítménye.

A BNP Paribas szerint a térség legsérülékenyebb gazdasága Bulgária, 20 százalékot meghaladó GDP-arányos folyómérleg-hiányával, utána a 15 százalékos folyó hiány finanszírozásával küszködő Románia következik.

A cég ugyanakkor dicséri a magyar kormány "pro-aktív válságkezelési megközelítését", azt, hogy a válság korai szakaszában sikerült jelentős külső támogatást szereznie, és feszes költségvetési és pénzügypolitika koherens elegyét tartja fenn.

Az elemzés szerint a magyar és a lengyel gazdaság a térség kevéssé sebezhető gazdaságai között van. Lengyelország fizetésiegyensúly-alapmutatói jelenleg robusztusabbaknak tűnnek, de a folyamat romló, miközben Magyarországon csökken a deficit. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?