Nagyobb deficit várható

Pozsony. Augusztusi kivitelünk 12,6 százalékkal haladta meg a tavalyi év azonos időszakának exportját. A Vámigazgatóság előzetes adatai szerint a behozatal ugyanekkor csaknem 20 százalékkal nőtt.

Pozsony. Augusztusi kivitelünk 12,6 százalékkal haladta meg a tavalyi év azonos időszakának exportját. A Vámigazgatóság előzetes adatai szerint a behozatal ugyanekkor csaknem 20 százalékkal nőtt. Külkereskedelmi mérlegünk a CEFTA-országokkal és az európai uniós tagországokal zárt töblettel, újra hatalmas hiányt könyvelhettünk el azonban Oroszországgal szemben. Augusztusban csökkent a CEFTA-országokkal és Európai Unióval folytatott kereskedelmünk aránya. A termékcsoportokat illetően a legnagyobb külkereskedelmi hiányt az olajjal és az energetikai berendezésekkel folytatott kereskedelemben könyvelhettük el. A statisztikai hivatal ma teszi közzé Szlovákia augusztusi külkereskedelmi mutatóit. Legutóbbi jelentésük szerint júliusban 59,4 milliárd koronányi árut hoztunk be az országba, kivitelünk pedig 51 milliárd korona volt. Az első hét hónapban a behozatal 408,6, a kivitel 358,6 milliárd korona volt, külkereskedelmi mérlegünk így eléri az 50,1 milliárd koronát. Jegybanki előrejelzések szerint külkereskedelmi mérlegünk hiánya idén elérheti a 78-87 milliárd koronát. Tavalyi deficitünk 42,4 milliárd korona volt. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?