Nagyobb adóterhek, kevesebb állás

Pozsony |

<p>A Fico-kabinet ugyan folyamatosan azt hangoztatja, hogy az élelmiszer-ellátás szempontjából Szlovákiának nagyobb önállóságra kellene törekednie, ezért azonban alig tesz valamit. A kormány tehetetlensége miatt munkahelyek ezrei szűntek meg.</p>

A szlovákiai üzletek polcairól egyre több hazai élelmiszert szorít ki az olcsó, ám silány behozatal, és ezen a Robert Fico vezette kormány sem tudott változtatni. „Logikus, hogy nem jelenthet megoldást az élő állatok kivitelének növekedése, miközben a húst meg importálja az ország. Az élelmiszeripar emiatt napról napra gyorsuló ütemben hanyatlik” – nyilatkozta Simon Zsolt, a Híd alelnöke. A volt földművelésügyi miniszter szerint a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban folyamatosan apadó munkahelyszám főleg azért alakult ki, mert Szlovákiában rendkívül magas az adóleterhelés és könyörtelenek a különböző elvonások. „Az állami támogatások szétosztásánál burjánzik a korrupció. Hogy a mezőgazdaság és élelmiszeripar negatív külkereskedelmi mérlege csökkenjen és az agrárágazatban nőjön a foglalkoztatottság, elsősorban az adóleterhelést kell visszafogni” – tette hozzá Simon. A 2014-es évet értékelő Zöld jelentés szerint tavalyelőtt az élelmiszergyártásban 7500 munkahely szűnt meg, és csak 895 új hely létesült.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?