Mivel fűtsünk, hogy kevesebbet fizessünk?

Pozsony |

<p>Nyakunkon a fűtési szezon, az elkövetkező hetekben a családi házakban lakók közül egyre többen gondolkodnak majd el azon, hogyan alakítsák át fűtési rendszerüket úgy, hogy kevesebbet kelljen fizetni a melegért. Melyik tüzelőanyag számít a legoptimálisabb megoldásnak?</p>

Ami biztos, hogy a pár évtizeddel ezelőtt még dominánsnak számító széntüzelés lassan, de biztosan kiszorul a piacról. Ezt főleg az árának és a környezetre gyakorolt hatásának köszönheti. Mindent egybevetve ugyan valamivel még olcsóbb a gáznál, de hátrányok sokaságával találkoznak azok, akik ezt a fajtát használják. A szén „piszkos”, melléktermékét nehezebb kezelni, száraz tároló kell, és persze az sem elhanyagolható tényező, hogy a szénfűtést kicsit tanulni kell, különben csak tüzelés lesz belőle, meg csípős füst és korom.

A fatüzelés a nyerő

„Az árverseny győztese a fatüzelés” – nyilatkozta Radovan Illith energiaipari szakértő az általa közzétett elemzésre hivatkozva. Az elemzésben egy teljesen új és egy felújított, hőszigetelt családi ház esetében is megvizsgálták, hogy melyik a leggazdaságosabb fűtési mód. Mindkét ház esetében a fafűtés jött ki győztesen. Van, aki a kazánt, míg más a kályhát részesíti előnyben, manapság mindkettőből nagy a választék. Igaz, itt is, mint a szénnél, hogyha nem megfelelően gyújtunk be, vagy odafigyelés nélkül dobjuk rá a fát, akkor komoly pazarlásra kell felkészülnünk. Gyakori hiba, hogy nem ég el tökéletesen a fa, és légszennyezés formájában kiszáll a kéményen, vagy bűzös és mérgező kátránnyal gazdagítja a kályhát, kéményt. Épp emiatt környezetvédelmi szempontból a fafűtés végzett az utolsó helyen.

A tüzeléstechnikában egyre inkább terjed a fapelletek használata is, ahol fűrészport vagy faforgácsot préselnek pellet formába, ami így a fűrészpornál könnyebben ég el, ugyanakkor a fánál jóval homogénebb szemcseméretű, és emiatt automatizált házi tüzelőrendszerekben a tűzifánál jobban hasznosítható. Nem árt tudni azonban, hogy a pellet jelenleg igen drága. Illith szerint a pellettel fűtők kiadásai csaknem a felével nagyobbak a fával fűtőkénél.

Drága villany

Hasonló a helyzet az árammal is, amit általában nem szoktak azoknak ajánlani, akik minimálbérből élnek. Gondoljunk csak egy hősugárzó, padlófűtés vagy épp egy ventilátoros hőkandalló energiaigényére. Ugyan egy padlófűtéses ház komfortérzete magasan az egyik legjobb, de aki a számlájából akar lefaragni pár ezret, az válasszon mást. Összességében a szakértők ezt a fűtésformát mondják a leggazdaságtalanabbnak.

Optimális megoldás

„Az arany középutat még mindig a gázfűtés jelenti” – mondta Illith. Leginkább akkor érdemes alkalmazni, ha könnyen rá lehet csatlakozni a vezetékes földgázra, ennek köszönheti a legtöbb társasház ezt a fajta megoldást. Gazdaságosságát tekintve a középmezőnyben helyezkedik el, olcsóbb, mint az áram, de a fatüzelésnél is csak 18–25 százalékkal drágább. Mindezt figyelembe véve nem csoda, hogy a földgáz Szlovákiában továbbra is a legnépszerűbb fűtési módszer, és az elmúlt években is egyre többen csatlakoznak rá a gázhálózatra. „Míg 2015-ben a háztartások 55 százaléka fűtött gázzal, tavaly az arányuk már csaknem elérte az 58 százalékot” – nyilatkozta Radoslav Igaz, az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) szóvivője. (TASR, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?