Minden segítségre kész a Nemzetközi Valutaalap

<p>A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója a brit Financial Times című lapnak adott nyilatkozatában közölte, hogy az IMF minden tőle telhetővel készen áll azon felzárkózó országok segítésére, melyek sebeket szereznek a globális pénzügyi bonyodalmak miatt.</p>

Ilyen sebeknek nevezte például a folyómérlegben jelentkező problémákat. Dominique Strauss-Kahn, a nemzetközi pénzintézet vezérigazgatója elmondta, hogy több ilyen állam képviselővel folytat az IMF tárgyalásokat, köztük ázsiai államokkal, hogy azok is jobban megvédhessék magukat.

Az IMF keresi azokat új finanszírozási módszereket is, amelyek az általa nyújtott hiteleket az eddiginál enyhébb feltételekhez kötnék. Feltételek természetesen lesznek, "mert ha nem szabják meg mit várnak a pénzért, akkor az olyan, mintha kidobnák az ablakon", tette hozzá. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?