Minden, amit az adóbevallásról tudni érdemes

Pozsony |

<p>Nem egész három hetünk maradt arra, hogy személyi jövedelemadó bevallásunkat eljuttassuk az adóhivatalhoz. Ha szeretnénk elkerülni a sorban állást, érdemes minél előbb felkeresni a hivatalt. Bevallásunkat azonban elküldhetjük postán, faxon és elektronikus úton is.  A személyi jövedelemadó bevallással kapcsolatban az adóhivataloknál a legnagyobb tumultusra március utolsó hetében számíthatunk. Tavaly például a 870 ezer adóbevallás negyedét az utolsó napon nyújtották be. Idén ráadásul a Központi Adóigazgatóság előrejelzése szerint 8 százalékkal több bevallásra számítanak. A hivatalok ugyan évről évre arra kérik a lakosságot, hogy az adóív benyújtását ne halasszák az utolsó pillanatra, a felhívásnak azonban nincs foganatja.</p>

A hivatalok ezért március utolsó napjaiban idén is hosszabb nyitva tartást vezetnek be.

A végső határidő

Március 31-ig mindenki köteles személyi jövedelemadó bevallást tenni, akinek az elmúlt évben az adóköteles bevételei meghaladták a 49 248 koronát (1635 euró), és február 16-ig nem kérte a munkáltatóját az éves elszámolásra. Az adó kiszámításához szükséges alap évente változik. Idén abban az esetben, ha az adóalapunk 513 ezer korona (17,03 ezer euró), vagy ennél alacsonyabb összeg, az adómentes rész 98 496 korona (3269 euró). Ha az adóalapunk meghaladja az 513 ezer koronát, az adómentes rész a 226 746 korona (7527 euró) és az adóalap negyedének megfelelő összeg közötti különbözet.

Az adóalapból – amely a bevételek és a kiadások közötti különbségnek felel meg – több tételt is leszámíthatunk. Ennek köszönhetően az adó végösszege lényegesen alacsonyabb lesz. Az elmúlt évre 6822 koronát írhatunk le a gyerekeink után. Azonban csak az tarthat igényt erre a lehetőségre, akinek a tavalyi éves bevételei meghaladták a minimálbér hatszorosát, vagyis a 48 600 koronát. A létminimum 19,2%-át, vagyis 98 496 koronát írhatunk le a házastársunk után, ha ennek nem voltak tavaly semmilyen bevételei. Ha a házastársunknak voltak bizonyos bevételei, ám ezek nem haladták meg a 98 496 koronát, akkor a házastárs bevételei és a 98 496 korona közötti különbözettel csökkenthetjük az adóalapunkat. Alacsonyabb adóalappal számolhatunk akkor is, ha az elmúlt évben járulékos nyugdíjbiztosítást, életbiztosítást vagy egyéb speciális megtakarítási formákat fizettünk. Ez utóbbiakat legfeljebb 12 ezer korona (398,3 euró) értékig veszik figyelembe. Ehhez azonban két feltételt is teljesítenünk kell. A biztosítóval vagy pénzintézettel legalább tíz éves takarékoskodási szerződést kell kötnünk, és a pénzt 55 éves korunknál hamarabb nem fizethetik ki számunkra.

Változatlan adóívek

Az adóívekhez hozzájuthatunk az adóhivataloknál vagy az erre szakosodott üzletekben. Ha van internet-hozzáférésünk, az ívet a www.drsr.sk honlapról is letölthetjük. További könnyítésnek számít, hogy az adóigazgatóság honlapján (www.drsr.sk) a bevallást közvetlenül a számítógépben kitölthetjük, amit aztán kinyomtatva postán küldhetünk el. Ez esetben a feladás dátuma a mérvadó. Hogy ezt igazolni tudjuk, ajánlott levélben kell feladni a küldeményt. Ha nem szeretnénk az utolsó nap sorba állni, a bevallást el is faxolhatjuk a hivatalnak. Ez esetben azonban legkésőbb öt napon belül a bevallás utolsó, általunk aláírt oldalát el kell juttatnunk a hivatalnak.

Az űrlapok az elmúlt évhez képest nem változtak, miközben az adatokat még szlovák koronában kell feltüntetni. Az egyedüli kivételnek az adóív segédszámítások része számít, ahol a végösszeget euróra kell átszámítani. Idén is kétfajta adóív közül választhatunk. Az A típusút azok az alkalmazottak vehetik igénybe, akiknek tavaly ugyan csak a munkáltatójuktól voltak bevételeik, ám ezt február 16-ig nem kérték az éves elszámolásra. Ugyanezt az űrlapot kell felhasználniuk azoknak, akik időben felkérték a munkáltatójukat az elszámolásra, ám február 16-ig nem juttatták el az ehhez szükséges összes igazolást. A B típusú íven elsősorban azok vallják be az adójukat, akiknek a munkaadójuk által fizetett béren kívül egyéb adóköteles bevételeik is voltak. Ezen az űrlapon teszik meg bevallásukat a vállalkozók és azok, akiknek tőkebefektetésből származik a bevételük. Ha állandó lakhelyünk van Szlovákiában, az adóbevallást a lakhelyünkön illetékes adóhivatalban kell beadnunk. Ha nincs itt állandó lakhelyünk, de az év nagy részében itt tartózkodunk, az űrlapot annak a helységnek az adóhivatalánál kell benyújtanunk, ahol a legtöbbet tartózkodunk. Március végéig nemcsak a bevallást kell eljuttatnunk a hivatalhoz, de be is kell fizetnünk az adót. Fizetni csak postai vagy banki átutalással lehet.

A leggyakoribb hibák

Az adóhivatalok arra figyelmeztetnek, hogy az adózók ne feledkezzenek meg minden egyes oldalon feltüntetni az adószámot (DIČ). További hibának számít, hogy gyakran megfeledkeznek az adóívhez csatolandó igazolásokról. Ha az adóbevallást magunk nyújtjuk be, a legfontosabb, amire ügyelnünk kellene, azok a gyerekek után igénybe vehető, adóbónuszt igazoló dokumentumok. Ha a gyermekünk iskolaköteles, elsősorban azt kell igazolnunk, hogy rendszeresen látogatja az iskolát, nem kevésbé fontos azonban a gyermek eltartásáról szóló igazolás és persze a születési anyakönyvi kivonat másolata is. A bevalláshoz csatolnunk kell a bevételeinkről, az adóelőlegekről és a kifizetett adóbónuszról szóló igazolások fénymásolatait.

Az adóhivatal büntetései

Ha későn juttatjuk el az adóbevallásunkat, abszolút összegben a legalacsonyabb büntetés 33,19 euró (ezer korona), a legmagasabb 16 597 euró (500 ezer korona). Ha a bevallást az adóhivatal felszólítása után sem tesszük meg, a büntetés 331,93 euró (10 ezer korona) és 49 790,87 euró (1,5 millió korona) között mozoghat.

Mit tegyünk, ha nem vagyunk képesek egyedül kitölteni az adóívet? Tévedünk, ha azt hisszük, hogy egy-egy adószakértő felkeresésével, és kellő pénzösszeggel minden problémánk megoldódik. Az adószakértők ugyanis nem közvetlenül felelősek azokért a hibákért, amit az adóív kitöltésénél az ő javaslatukra elkövetünk. A jelenleg érvényes törvények szerint az adóbevallásban szereplő adatokért egyedül az adózó a felelős. Erre is van azonban megoldás. Ha az adóhivatal által a hibás adóbevallásra kiszabott büntetést az adótanácsadóval szeretnénk megfizettetni, akkor ebben előre meg kell egyeznünk. Az engedéllyel rendelkező adótanácsadók be vannak biztosítva az általuk elkövetett hibák ellen. Vagyis ha az adóhivatal úgy dönt, hogy nem szabályosan töltöttük ki az adóívet, akkor a büntetést az adótanácsadónk biztosítója állja. Nem számíthatunk kártérítésre akkor, ha a tanácsadónknak eleve rossz adatokat adtunk meg az adóív kitöltéséhez. Hogy mely adótanácsadóknak van hivatalos engedélye, az a Szlovákiai Adótanácsadók Kamarájának honlapjáról (www.skdp.sk) tudható meg.

Nem minden esetben kell azonban adótanácsadóhoz fordulnunk, ha bizonytalanságok merülnek fel az adóív kitöltésénél. A nagy többség a valódi adótanácsadókat csak akkor keresi fel, ha azt szeretné megtudni, hogyan fizethetné a legalacsonyabb adót úgy, hogy közben ne sértse meg a hatályos törvényeket. Ha kisebb-nagyobb problémáink vannak az adóív kitöltésével, bátran fordulhatunk az adóhivatalokhoz is. Hogy egy-egy jogszabályt hogyan kell értelmezni, vagy hogyan kell kitölteni az adóívet, azt az adóhivatal alkalmazottjai is el tudják mondani. Ez a szolgáltatás azonban valóban csak az alapokat nyújtja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?