Milliós büntetések kartellegyezségekért

<p>Közel 3,7 millió euró büntetést rótt ki a Gazdasági Versenyhivatal (PMÚ) informatikai eszközök forgalmazásával foglalkozó hat vállalatra azért, mert a cégek kartellegyezséget kötöttek.</p>

A hivatal szerint a cégek megállapodtak, hogy minden számla kiállításáért egyeurós kezelési költséget számolnak fel. A PMÚ bizonyítékot szerzett arról, hogy 2013-ban Srí Lankán állapodtak meg a kezelési költségről, melyet egy héten belül valamennyien be is vezettek. Ráadásul egymást is ellenőrizték. „Tisztában voltak azzal, hogy megsértik a szabad versenyt, ráadásul igyekeztek eltitkolni, hogy kapcsolatban állnak” – tájékoztatott a hivatal .

A versenyhivatal további két kartellegyezség ügyében is vizsgálódik. A gyanú szerint tíz, személy- és haszongépjárművek értékesítésével foglalkozó cég, melyek közül kilenc márkakereskedés, megállapodott az autók eladási árában. „Információink vannak arról, hogyan osztották fel egymás között a piacot, a termékeket, de abban is megállapodtak, hogyan működnek együtt a közbeszerzési pályázatoknál” – mondta Peter Demčák, a hivatal munkatársa. A versenyhivatal vizsgálatot indított hét, tejtermékeket gyártó vállalatnál is, őket szintén azzal gyanúsítják, hogy egyezséget kötöttek a termékek végső értékesítési áráról. Ha bebizonyosodik a kartellegyezség, a cégeket előző évi nyereségük tíz százalékára büntetik meg. (SITA, ie)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?