Mikloš a gazdaságról

Pozsony. Szlovákiába tavaly 1,46 milliárd dollárnyi közvetlen külföldi befektetés érkezett, ami csaknem a harmadával kevesebb az egy évvel korábbi, 2,1 milliárd dolláros befektetéshez képest.

Pozsony. Szlovákiába tavaly 1,46 milliárd dollárnyi közvetlen külföldi befektetés érkezett, ami csaknem a harmadával kevesebb az egy évvel korábbi, 2,1 milliárd dolláros befektetéshez képest. Ivan Mikloš gazdasági miniszterelnök-helyettes szerint a tavalyi befektetések nagyobbik részét a privatizációs bevételek tették ki. A legnagyobb bevételi forrást az elmúlt évben a két legnagyobb hazai pénzintézet, a Szlovák Takarékpénztár és az Általános Hitelbank (VÚB) magánosítása jelentette. Mikloš az egyik legnagyobb hiányosságnak a zöldmezős beruházások rendkívül csekély mértékét tartja. A befektetések ugyanis csak a nagyprivatizáció beindítását követően ugrottak meg. 2000-ben ennek köszönhetően több befektetés érkezett az országba, mint az azt megelőző években együttvéve. 1999-ig a közvetlen külföldi befektetések nagysága együttvéve a 2 milliárd koronát sem érte el. Mikloš szerint a folyó fizetési mérleg hiánya idén alacsonyabb lesz, mint az elmúlt évben, így azt a külföldi befektetésekkel sikerül fedezni. Szlovákia fizetési mérlegének hiánya tavaly, elsősorban a kereskedelmi mérleg elmélyülése miatt, elérte a 84,89 milliárd koronát, ami a bruttó hazai termék 8,8 százalékát teszi ki. Mikloš ennek ellenére a szlovák gazdaság elmúlt három éves fejlődését pozitívan értékeli, amit a gazdaság egyre növekvő teljesítőképességével támasztott alá. Nem kevésbé elhanyagolható szerinte azonban a szlovák korona stabilizált árfolyama és az infláció féken tartása sem. Elismerte ugyanakkor, hogy a kormány munkanélküliséggel kapcsolatos tervei kezdetben túl ambiciózusak voltak, ezeket így nem sikerült teljesíteni. (s, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?