Mérsékelt, de érezhető drágulás

Pozsony. A kormány szerdán elfogadta a földgáz árának jövő évi 19,3 százalékos emelését. A kisfogyasztók, vagyis a lakosság számára változatlan maradt az ár, ennek dacára, ha áttételesen is, de a magasabb árak formájában be-gyűrűzik a drágulás hatása.

A kormány eredetileg a kisfogyasztók számára is emelte volna a földgáz árát, azonban ezt a Demokratikus Baloldal Pártja és részben a Polgári Egyetértés Pártja még a korábbi koalíciós tanács ülésén megtorpedózta. Ivan Mikloš miniszterelnök-helyettes közölte: ha a lakosság számára is 19,3%-kal drágult volna a földgáz, akkor az az átlagcsaládok számára havi 120 korona többletkiadást jelentett volna.

Pedig az emelés indokolt volna, mivel a gázárak Szlovákiában jelenleg jóval elmaradnak attól a szinttől, ami a Szlovák Gázművek (SPP) számára gazdaságos lenne. Mikloš szerint az árak mintegy 40%-kal maradnak el a reális szinttől. Ehhez képest az SPP korábbi áremelés-javaslata sem volt magas, hiszen a cég október elsejei hatállyal 30%-os áremelést javasolt a háztartások, és 25%-os emelést a nagyfogyasztók számára. A későbbiek során az áremeléseket a kormányalelnök elengedhetetlennek nevezi, hiszen az SPP emiatt milliárdos kieséseket kénytelen elkönyvelni, és az állami költségvetésbe az 1999-es 6,2 milliárd korona helyett tavaly már csak 1,9 milliárd koronával tudott hozájárulni. A 48 legnagyobb szlovákiai cég gázfogyasztását az állam tavaly 4 milliárd koronával dotálta. Mikloš szerint 2003 januárjára szeretnék elérni, ha a gázárak a maximált szabályozott árak 90, 2004-ra pedig 100%-át érnék el.

Lássuk, milyen áremelést gerjeszt a most elfogadott felemás drágulás! 2002 januárjától azok a családok kerülnek némileg hátrányos helyzetbe, amelyek a gázüzemű hőszolgáltatóktól kapják a hőenergiát. E kategóriába a háztartások 28%-a tartozik, nekik havi 150 koronás többletkiadást jelent az emelés. A lakásszövetkezetek és a hőszolgáltatók úgy vélik, hogy a gáz árával párhuzamosan emelt hőenergia maximált ára (gigajoule-ként 30 koronával drágul, 420-ról 450 koronára) bőségesen elegendő. Napjainkban ugyanis gigajoule-ként 360-380 koronát számláznak a hőszolgáltatók, vagyis nagy valószínűséggel nem merítik ki az új limitet. A pénzügyi tárca becslése szerint a hőenergia és a melegvíz drágulása jövőre háztartásonként átlagosan havi 150 korona többletkiadást jelent.

E közvetlen hatások mellett vannak járulékos tényezők is. A Slovnaft kőolajfinomító számára a drágább földgáz literenként 20-30 fillérrel emeli a benzin előállítási költségét. Gyakorlatilag valamennyi, földgáz alapanyagon nyugvó végtermék ára emelkedhet, kezdve a festékektől, a műanyag cikkeken át egészen az élelmiszerek gyártásáig. Valójában apróságokról van szó, ám összességében kellemetlen lehet akár az 50 filléres, 1 koronás pluszkiadás is. Ennek dacára a Szlovák Nemzeti Bank derűlátó: prognózisa szerint 2002-ben az éves infláció csak 4,3% lesz, vagyis legalább 2,5 százalékponttal alacsonyabb, mint idén. A közvetlenül a gáz drágulásának számlájára írható inflációs hatás 0,2–0,3%-ra becsülhető. (shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?