<p>Meglepte a davosi Világgazdasági Fórum résztvevőit a német kancellár javaslata arra, hogy a Biztonsági Tanács mintájára hozzák létre az ENSZ Gazdasági Tanácsát.</p>
Merkel létrehozná az ENSZ Gazdasági Tanácsát
Szombati értesülések szerint Angela Merkel kezdeményezése nagy visszhangot váltott ki. Előző napi beszédében a német kancellár egyfajta forgatókönyvet vázolt a nemzetközi gazdasági, illetve pénzügyi válság megoldására, ismételten utalva nemzetközileg kötelező pénzpiaci eljárási szabályok kidolgozásának szükségességére.
Merkel szerint a későbbiekben az általa indítványozott Gazdasági Tanácsnak kellene ellenőriznie az említett "játékszabályoknak" a betartását. Mindezzel összefüggésben a kancellár arra utalt, hogy a nemzetközi szervezetek sorában az ENSZ-nek van a legnagyobb legitimációja, ezért az általa javasolt tanácsot a világszervezet égiszén belül kell létrehozni.
A német kancellár egyébként az elkövetkező napokban egy sor magas szintű konzultációt tervez az említett Gazdasági Tanácsról, valamint arról a gazdasági chartáról, amelynek körvonalait szintén a davosi fórumon ismertette. Ez a legkülönbözőbb területeket foglalná magában, a környezetvédelemtől egészen a szegénység leküzdéséig. Mindennek megvitatására Merkel berlini látogatásra hívta meg az OECD, a Világbank, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Kereskedelmi Világszervezet (WTO), azt követően pedig a G20-országcsoport képviselőit. Ez utóbbiakkal a G20 áprilisi londoni csúcstalálkozója előtt kívánja megvitatni egy új globális nemzetközi pénzügyi rendszer legfőbb alapelveit.
Merkel davosi beszédét értékelve a szombati újságok kiemelték, hogy a kancellár a válság leküzdésére a szociális piacgazdaság mellett egyfajta harmadik utat ajánlott. Szavai szerint ez különbözne a "fékeveszett kapitalizmustól", ugyanakkor teljes elhatárolódást jelentene a "szocialista államgazdasági kísérletektől" is.
A szociális piacgazdaságot a kancellár a legjobb receptnek nevezte. A szociális piacgazdaság alapelvei rendkívül egyszerűek, ugyanakkor rendkívül egyértelműek is - érvelt Angela Merkel.
A kancellár szerint az állam legfőbb funkciója a gazdasági és a szociális rend óvása. A verseny elengedhetetlen, ugyanakkor az nem nélkülözheti a mértékletességet és a szociális felelősséget - fogalmazott Angela Merkel, aki szerint világméretekben ezen elvek alapján kellene cselekedni.
Mindezzel egy időben a szombati német lapok beszámoltak arról: a szociáldemokrata irányítású német pénzügyminisztérium olyan törvénytervezeten dolgozik, amely lehetővé tenné a válságos helyzetbe került bankok teljes államosítását. A pénzpiaci stabilizálást célzó terv lényege, hogy a magánbankok államosítása, illetve az eddigi tulajdonosok kiváltása lehetővé válna, s a részvényesek csupán rendkívül csekély kártérítéssel számolhatnak.
Értesülések szerint a tervezet állítólag a hét közepén kerül a nagykoalíciós kormány elé, a konzervatívok azonban ellenzik az abban foglaltakat. A pénzügyminisztérium elgondolása szerint mindazonáltal csak átmeneti, az idei esztendő végéig érvényes rendelkezésről lenne szó.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.