Megtrágyázták az Európai Bizottságot

Pozsony |

<p>Egy rakomány trágyát szórtak ma elégedetlen gazdálkodók az Európai Bizottság szlovákiai képviseletének épülete elé.&nbsp;</p>

 

A mintegy háromszáz farmer amiatt tiltakozott, hogy az Európai Unióban nem egyenlőek a mezőgazdászok közti viszonyok. Patasi Ilona, a Szlovák Agrárkamara elnöke elmondta, az EU azt ígérte, 2014-re kiegyenlítettek lesznek az agrártámogatások. Azonban a Közös Agrárpolitika 2014 és 2020 között is alacsonyabb kifizetésekkel számol a szlovákiai gazdálkodók esetében.  A tiltakozás a mezőgazdasági minisztérium előtt kezdődött. A demonstrálók közé kiment Ľubomír Jahnátek mezőgazdasági miniszter is, aki azt ígérte, próbálnak jobb feltéteket kiharcolni a szlovákiai gazdálkodóknak, hogy az legalább a környékbeli államok támogatásának szintjét elérje. Mivel azonban a KAP-ról folytatott európai tárgyalások már a végükhöz közelednek, nagy mozgástér már nincs. Éppen ezért legalább azt el szeretnék érni, hogy az elkövetkező hét évben több pénzt fordíthassanak a közvetlen kifizetésekre. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?