<p>Megszűnik Németország és egyben Európa egyik legtekintélyesebb áruházlánca, a Quelle.</p>
Megszűnik a Quelle áruházlánc
Mindezt kedden jelentette be hivatalosan a 82 éves múltra visszatekintő és mindenekelőtt katalógusáról nemzetközi hírnévre szert tett, csomagküldő vállalat remélt értékesítésével megbízott csődbiztos.
Hubert Görg a vállalat székhelyén, a Nürnberg melletti Fürthben tartott sajtóértekezletén elmondta, hogy november 1-i hatállyal gyakorlatilag a Quelle több ezer alkalmazottja kerül az utcára, pontos számot azonban nem említett. Korábbi adatok szerint a Quelle különböző részlegeinél több mint 6000 ember állt alkalmazásban. A csődbiztos szerint az alkalmazottak októberi bérét még ki tudják fizetni elsősorban a raktárkészletek értékesítéséből, novembertől azonban már semmi pénz nem áll rendelkezésre.
A csődbiztos a Quelle forgalmának fokozatos visszaesésével, a vásárlók bizalmának elvesztésével, a megrendelések elmaradásval és mindenekelőtt a csomagküldő szolgálat növekvő veszteségeivel, illetve e szolgálat finanszírozását célzó törekvések meghiúsulásával indokolta a sokak szerint még hetekkel ezelőtt is elképzelhetetlennek tartott döntést. A Quellének forrást biztosító, és a vevőtartozásokat behajtó bank, a Valovis többé nem nyújtott hitelt a cégnek, amit vállalati körökből kiszivárgott információk szerint a német bankfelügyeleti hatóság (Bafin) tiltott meg a pénzintézetnek.
Görg szerint az elmúlt hetekben több potenciális beruházóval is próbálkoztak, az utolsó jelentkező azonban múlt pénteken jelentette be visszalépését. A csődbiztos azt hangoztatta, hogy a Primondóhoz tartozó Quellét rendkívül alacsony áron kínálták, de veszteségei és rendkívül alacsony forgalma miatt így sem kelt el.
A teljes felszámolás lebonyolításáig néhány száz alkalmazottat tovább foglalkoztatnak - fűzte hozzá Hubert Görg, aki elmondta: minden valószínűség szerint hasonló sorsra jut a Quelle külföldi vállalatainak többsége is. Néhányat közülük igyekeznek megtartani, de csakis kisebb egységek működtetéséről lehet szó - jelentette ki, anélkül, hogy konkrét országot említett volna. Utalt arra, hogy a Quelle néhány kisebb belföldi részlegét még próbálják megmenteni, azaz értékesíteni
A biztos közvetve a politikát is elmarasztalta, amiért nem segítette a Quelle megmentését. Kijelentette, hogy az elbocsátásra kerülők sorsa bizonytalan, és ezzel kapcsolatban csak arra utalt, hogy a szövetségi munkaügyi hivatal támogatására, azaz munkanélküli segélyre számíthatnak.
A Karstadt áruházlánc, illetve anyavállalata az Arcandor nyári csődje után Németországban szakértők már szeptembertől áruház-bezárási hullámot jósoltak. E jóslatok szerint a mintegy 200 Karstadt és Kaufhof áruház kétharmadát az elkövetkező években be kell zárni. Az Arcandor júniusban kért csődvédelmet, a német kormány ugyanakkor elutasította a rendkívüli hitelsegélyre, további állami garanciavállalásra vonatkozó kérelmet. A Quelle ugyancsak az Arcandorhoz tartozott, és általános vélemény szerint sorsa már akkor megpecsételődött.
A biztos szavaiból kitűnt, hogy a németországi Quelle még mintegy 4-6 hétig dolgozik tovább. Ezt követően a végérvényesen pont kerül a nagy hagyományokkal rendelkező németországi áruházlánc az elmúlt időszakban mind nehezebbé vált történetének végére.
A sors keserű iróniája, hogy a teljes felszámolásról alig néhány nappal a Quelle 82. születésnapja előtt született döntés. A cég ugyanis 1927 október 27-én alakult Fürthben, az alapító Gustav Schikedanz kereskedő volt. A kövér Quelle-katalógus - amely az elmúlt években immár egyre soványabbá vált - szinte elmaradhatatlan tartozéka volt minden német - és nem csak német - háztartásnak.
A II. világháború után ismét gyors növekedésnek indult. 1999-ben fúzióra lépett a Karstadt áruházlánccal, és a KarstadtQuelle konszern nevet vette fel, amelynek anyavállalata nem sokkal később az Arcandor lett. Éves értékesítési forgalma azonban az elmúlt években fokozatosan csökkent, legutóbb mintegy 2,9 milliárd eurót tett ki. Az áruházlánc téli katalógusát a bajor kormány pénzügyi segítéségével még ki tudta nyomtatni, de ez már az utolsó katalógus volt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.