Megküzdenek a bankok az új betétesekért

Pozsony |

<p>Az idei év nem kezdődött rosszul azok számára, akik a pénzüket lekötött banki betéteken tartják, a pénzintézetek közötti konkurenciaharcnak köszönhetően ugyanis a többségük növelte a betéti kamatokat.</p>

A féléves lekötésű számlák esetében az éves kamat így meghaladta az 1,5 százalékot, míg az éves lekötésű betéteknél az elmúlt hónap vége felé – a TotalMoney.sk pénzügyi portál elemzése szerint – 2,2 százalék körül mozogtak. Néhány bank azonban a 3 százaléknál magasabb kamattól sem riadt vissza, az UniCredit és a Privatbanka pedig a 4 éves lekötésű betétekre 4 százalékot is meghaladó kamatot kínált, míg a Postabank már a 2-3 éves lekötésű betétekre is nyújtott hasonló kamatot. Mária Valachyová, a Szlovák Takarékpénztár elemzője szerint a jó hír, hogy a betéti kamatok még pár hónapig a januári szinten maradnak. További növekedésre számítani azonban már szerinte is túl optimista elképzelés lenne. „Már a jelenleg nyújtott, egyes esetekben 4 százalékot meghaladó kamatok is viszonylag magasnak számítanak” – nyilatkozta Eva Sadovská, a Postabank elemzője, aki szintén arra számít, hogy a jelenlegi kamatszint idén már nem nő tovább. A betétesek számára azonban jó hírnek számíthat az is, hogy az infláció a tavalyi 3,9 százalékról idén 2,6–3 százalékra lassulhat, vagyis a pénzük kevesebbet veszít az értékéből.

A Trend gazdasági hetilap aktuális elemzése szerint az idei első félévben a bankok kamatpolitikáját az új tőke-megfelelési szabályok és a bankadó határozzák meg. Az előbbinek a hazai bankok már többnyire megfelelnek, az anyabankjaik azonban még közvetetten befolyásolhatják őket. Ez a pénzintézeteket a betétállomány növelésére készteti, amit a viszonylag magasabb kamatokkal szeretnének elérni. Ezzel magyarázható az is, hogy a bankok szinte egyáltalán, vagy csak csekély mértékben vették figyelembe az Európai Központi Bank (EKB) alapkamat-csökkentéseit, és való-színűleg hasonlóan reagálnak majd az idei első negyedévre jósolt újabb csökkentésre is. A Szlovák Takarékpénztár és a Postabank szerint az alapkamat a jelenlegi egy százalékról nyárra újabb fél százalékponttal csökken. (mi, T)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?