Prága/Pozsony. Csehországban a tavaly év végén kulminált ingatlanárak mára számottevően estek, ami érvényes Prágára is. Nálunk egyelőre mérsékelten csökkentek az árak, ám ez a folyamat rövidesen felgyorsulhat és egész térségünkre jellemzővé válhat.
Megéri kivárni a lakásvásárlóknak
Szlovákiában szintén mérséklődnek az ingatlanárak, azonban egyelőre nem a Csehországra jellemző mértékben. Ennek köszönhetően napjainkban a pozsonyi árszint nem egy kategóriában megelőzi a prágait. Ahogy említettük, Prágában egy kiemelt helyen lévő 68 négyzetméter alapterületű lakás ára 1,9 millió cseh korona körül mozog, ami 2,4 millió szlovák koronának felel meg. Viszont Pozsony szívében egy ugyanilyen méretű lakásért akár 4 millió koronát is elkérhetnek. Zeno Kezman, a szlovákiai ingatlanügynökségek szövetségének alelnöke közölte: nálunk egyelőre nincs érdemi áresés, igaz, legutóbb májusban és júniusban 100 és 300 ezer korona közötti mértékben olcsóbbodtak a lakások, ami érvényes volt Pozsonyra és a PSA Peugeot Citroen autógyár miatt felkapott Nagyszombatra is. „Azonban mi is számíthatunk az ennél jelentősebb mértékű áresésre, legalábbis ha a múltbéli trendekből indulunk ki. Ugyanis ami Csehországban bekövetkezik, az mintegy féléves időeltolódással hozzánk is begyűrűzik” – vélekedett az ingatlanpiaci szakértő, aki a várható áresés mértékét mintegy 20 százalékra becsülte. Az említett trend azonban nem kell hogy vonatkozzon az újonnan épült lakásokra, főleg nem Pozsonyban, amelynek belvárosában esetenként 80 ezer koronát is elkérnek egy-egy vadonatúj lakás négyzetméteréért. Zeno Kezman szerint napjainkban megdermedt a szlovákiai piac. „Az embereknek nincs annyi pénzük, hogy a jelenlegi kínálat feltételei szerint vásároljanak lakást. Aki értékesíteni szeretné ingatlanát, annak a 2003 végén tapasztalt árszinthez képest lejjebb kell mennie a vételárral” – mondta Kezman. A legutóbbi felmérések szerint Pozsonyban egy garzonlakás átlagosan 950 ezer koronába, egy 3 szobás lakás 1,9-4,6 millióba kerül, ám egy vadonatúj 3 szobás lakás ára már 5 és 10 millió korona között alakulhat. A jelentős regionális árkülönbségeket jól kifejezi az a tény, hogy Losoncon viszont csak 150-200 ezer koronát adnak egy garzonlakásért, és a 3 szobás lakás is csupán átlagosan 500 ezer korona körüli öszszegbe kerül. (shz, m, s)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.